Egy hónapon belül bejelentést tesz a Haas

F1

2016. augusztus 9. kedd, 16:54

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Haas

Az amerikai istálló – amely valószínűleg lecseréli Esteban Gutierrezt – tervei szerint az olasz hétvége után közli, melyik versenyzőkkel áll rajthoz a 2017-es szezonban.

A konstruktőri bajnokság nyolcadik helyén álló, Ferrarival szorosan együttműködő Haasnál változás történhet a versenyzői felállásban 2017-ben. Romain Grosjean, aki az első szezonját teljesítő alakulat összes pontját szerezte, a várakozások szerint maradni fog, csapattársát, Esteban Gutierrezt azonban lecserélhetik. Elképzelhető, hogy újra a Ferrari egyik védencének biztosítanak lehetőséget – ebben az esetben a 18 éves GP3-as Charles Leclerc lehet a befutó –, de a brazil Felipe Nasr neve is felmerült.

Kérdéses az is, mikor tesz bejelentést a Haas. A Formula-1 nagy csapatai már mind nyilvánosságra hozták jövő évi felállásukat, a középmezőny azonban még tele van kérdőjelekkel, a Haas mellett egy vagy két hely kiadó a McLaren, Williams, Renault, Toro Rosso, Sauber és Manor istállóknál. A csapatok közül az jár jobban, aki hamarabb tesz bejelentést, hiszen több pilóta közül válogathat – ilyesmit tervezhet az Olasz Nagydíjat megjelölő Haas.

„Ha tudod, hol állsz, az jobb, mint az ilyen bizonytalanság. Magabiztosak vagyunk, hogy Monza után meg tudjuk mondani” – nevezte meg a szeptember 4-i versenyt Günther Steiner csapatfőnök. „Tavaly is azt mondtuk, hogy ekkor beszélünk a versenyzőkről, és talán pár hetet késtünk vele, de nem halogattuk túl sokáig. Mi általában teljesítjük, amit megígérünk. Biztosságot ad a csapatnak, utána pedig az autóra és teljesítményre koncentrálhatunk.”

Forrás: www.formula.hu – RSS