Út az éremig

Tóth Krisztián a lehető legjobb fazonú sorsolást kapta: fokozatosan jönnek az egyre nehezebb ellenfelek az olimpia cselgáncsversenyének 90 kg-os súlycsoportjában. A 22 éves versenyzőnek az éremszerzéshez azonban több bravúrra van szüksége.

Lakner Gábor Szerdán kiemelt figyelmet fordítunk a Carioca Arena 2. csarnokában zajló cselgáncsversenyre, hiszen tatamira lép a 22 éves Tóth Krisztián. A KSI 90 kg-os versenyzője élete első olimpiáján vesz részt.

Tóth Krisztián Rio

Kiplangat Szang és Tóth Krisztián szelfije

A világranglista harmadik helyezettjeként az első fordulóban erőnyerő lesz, majd a másodikban a kenyai Kiplangat Szang ellen kezdi meg a küzdelmet. A 35 éve miatt már veteránnak mondható afrikai versenyző komolyabb eredményt nem ért el pályafutása során, legyőzése kötelező feladatot jelent Krisztiánnak, aki azzal máris a nyolc közé jutásért folytathatja.

Ott régi ismerősével, a görög Ilíasz Iliádiszzal találkozhat, akinek lesz miért visszavágnia. Az elmúlt három évben háromszor mérkőztek meg, és mindannyiszor a grúz származású görög hagyta el győztesen a tatamit. Iliádisz régóta a súlycsoport kiemelkedő versenyzői közé tartozik, elég csak a londoni olimpián nyert bronzérmére gondolni. Azonban ha Krisztián komolyan gondolja az éremszerzést, meg kell szakítania a rossz sorozatát a görög ellen.

Amennyiben sikerrel veszi az akadályt, a négy közé jutásért a papírforma alapján a világranglista negyedik helyét elfoglaló svéd Marcus Nyman következhet. Krisztián róla is friss – és nem túl kellemes – emlékeket őriz, márciusban ugyanis a düsseldorfi Grand Prix döntőjében ellene szenvedett vereséget.  Az elődöntő még nagyon messzinek tetszik, de erről az ágról vélhetően a világranglista második helyén álló japán Masu Baker következhet.

Ugyan az év elején a londoni olimpia másik bronzérmese, Nisijama Maszasi sorozatos sérülései miatt bejelentette visszavonulását, a 90 kg-os súlycsoport nem maradt japán klasszis nélkül. Az amerikai édesapától és japán édesanyától származó Baker a tavaly Asztanában megrendezett világbajnokságon bronzérmes lett, a vigaszágon akciószegény mérkőzésen intésekkel bizonyult jobbnak a végül hetedik helyen záró Krisztiánnál.

Az alsó ágon a világranglistát vezető dél-koreai Gvak Dong-han útja simának tűnik a négy közé. Az aktuális világbajnok szeretné megismételni honfitársa, Szong De-nam teljesítményét, aki megnyerte a súlycsoportot a londoni olimpián. Igaz, Gvak győzelme nem jelentene akkora meglepetést, mint Szong sikere négy évvel ezelőtt.

Az igazán gyilkos csoport az alsó ág másik felén alakult ki, ahol a sorsolás szeszélye folytán egymásnak feszül a tavalyi Európa-bajnokság fináléjában a Tóth Krisztiánt meglepő grúz Varlam Liparteliani, a londoni olimpián ezüstérmet nyerő kubai Asley Gonzalez és a világranglista hatodik helyén álló holland Noël van ‘t End. Közülük legalább ketten nem juthatnak a négy közé…

A 35 fős mezőny tehát rendkívül kemény, de nem valószínű, hogy Krisztiánt megbénítaná a tét, és megrettenne az erős ellenfelektől. Zárásként álljon itt egy idézet tőle 2014-ből:

„Engem nem nyomasztanak a nagy célok, inkább ösztönöznek. Egész életemben minden nap azzal kelek és fekszem, hogy olimpiai érmet akarok nyerni. És hiszek az álmaimban…”

Szerdán, magyar idő szerint 15 órától meg is élheti őket.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS