Egy láthatatlan csata az F1-ben

F1

2015. november 2. hétfő, 14:17

Szerző: Gellérfi Gergő

Van egy csapat a mezőnyben, melyet a kamerák kevesebbet mutatnak, mint a Mercedest Japánban – jövőre talán ez már másként lesz, bár küszöbön álló a személyi változások nem sok jóval kecsegtetnek.

Az idei szezon 17. versenyén (pontosabban számukra csak a 16.-on) a Manor istálló a 12. kettős célba érkezésének örvendhetett, ami a Mercedes és a Williams után a harmadik legjobb érték a mezőnyben. A tempó viszont – a körülményeket ismerve mondhatni természetesen – ismételten elmaradt a riválisoktól, így nem meglepő, hogy alig került képernyőre a kiscsapat, pedig versenyzőik a futam egyik nagy párharcát vívták – más ellenfél híján egymással.

manor_mexiko_cs

A futam első szakaszában még Will Stevens volt az erősebb, ám az első kiállást követően Alexander Rossi került fölénybe, s végül ő is nyerte a Manorok házicsatáját, a 15. helyet szerezve meg. „Az én nézőpontomból a versenyünk éppoly izgalmas volt, mint Nico és Lewis csatája. Will és Alexander kemény, de sportszerű csatát vívott, melyből Alexander került ki győztesen, de alakulhatott volna fordítva is.”

„Az utolsó körig izgalmas volt a verseny, amikor is Alexander megfutotta saját egyéni leggyorsabb körét” – nyilatkozta John Booth, aki továbbra sem kívánta kommentálni azokat az értesüléseket, miszerint Graeme Lowdon sportigazgatóval együtt távozik az istállótól a szezon végén, miután a sajtó szerint összekülönböztek Stephen Fitzpatrickkel, aki a télen egy komolyabb befektetéssel megmentette az istállót.

Booth egyébként a bokszmunkát is kiemelendőnek tartotta a verseny után: „Csapatként kitűnően teljesítettünk egész hétvégén, a bokszban nyújtott produkciónk pedig különösen figyelemre méltó volt, hiszen a csapat a safety car-fázis alatt megbirkózott a páros kerékcsere jelentette kihívással is.”

Forrás: www.formula.hu – RSS