Egyelőre jól állnak a dolgok a Haasnál

F1

2015. szeptember 16. szerda, 14:59

Az F1 alakulófélben lévő legújabb csapatának irányítója, Günther Steiner szerint tartják az eredeti ütemtervet, sőt, az áprilisi szezonkezdés még a kezükre is játszott.

Vészesen közeledik a 2016-os év, az idő pedig mintha kétszer gyorsabban telne a Forma-1 legújabb csapata, a Haas számára. De az amerikai gárdánál egyelőre minden a helyén van, az autó készül, és hamarosan a pilóták kilétére is fény derül. „Ebben a pillanatban remekül állunk” – mondta Günther Steiner csapatfőnök az Autosportnak.

„Volt néhány dolog, amivel késtünk egy kicsit, de azzal, hogy változtattak a naptáron, és az első verseny csak áprilisban lesz, nyertünk egy-két extra hetet. A Banbury-ben fekvő gyárunk négy héten belül kész lesz, a karosszéria festését pedig két hét múlva fejezzük be. A naptár nagyon feszített, de mindenkinél ugyanez a helyzet. A Ferrari márciusig nem fedi fel az új autóját, mi pedig őket követjük ebben, aztán irány az első gyakorlás.”

A Ferrari technikai segítsége óriási előnyt jelent a Haas számára, de csapatnál egy kicsit tartanak a már-már közhelyszerűen „nehéz” második szezontól. „Már két hónapja dolgozunk a 2017-os terveken is – a következő év jól alakulhat, de az azutáni sokkal nagyobb kihívás lesz majd” – mondta Steiner.

A tulajdonos Gene Haas szerint a NASCAR-ban szerzett tapasztalatai segíthetnek abban, hogy gárdája idővel önállóbbá váljon. „Nagyon sok forrásból kapunk segítséget, és egyre többet tanulunk” – mondta az amerikai. „Minél többet tanulunk, annál több dolgot tudunk magunk is megcsinálni. Az autók olyanok, mint egy komplex algoritmus, amit meg kell oldani – úgy vélem, jó úton járunk a megoldás felé.”

Forrás: www.formula.hu – RSS