Egyenes út felfelé

Záhonyi Petra elégedett a dourdani junior kard Világ Kupa-versenyen elért harmadik helyével. Idén nincs egyszerű a dolga, hiszen amellett, hogy készül a korosztályos világversenyekre, érettségizik is.

Pusztai Viola Záhonyi Petrának nincs könnyű éve, hiszen amellett, hogy a páston is bizonyítani akar, a tanulásban is komoly vizsga vár rá: az ország legjobb iskolájának tartott Fazekas Mihály Gimnáziumban idén érettségizik. A tizennyolc éves vívót azonban kemény fából faragták, állja a sarat.

− Nem indult jól az évem, kisebb comb-, illetve térdsérüléssel bajlódtam, ami jelentősen megnehezítette a felkészülésemet – mondja a Kárpáti Vívóklub kardozója. – Utóbbi miatt versenyt is ki kellett hagynom, de járok gyógytornára, és úgy tűnik, már rendbejöttem. Ennek ellenére eddig nagyon jól állok, a juniorokon kívül a felnőttek között is versenyeztem, az országos bajnokságon hatodik lettem, és a caracasi felnőtt Világ Kupa-viadalon is vívtam a csapatba. A hétvégén már utazom is tovább, Athénba, ahol egyéniben és csapatban is indulok.

Záhonyi Petra elégedett a bronzéremmel Forrás: FIE

Záhonyi Petra elégedett a bronzéremmel  •  Forrás: FIE

Az elmúlt hét végét a franciaországi Dourdanban töltötte, ahonnan nem jött haza üres kézzel, hiszen a junior VK-versenyen bronzérmet nyert. Rendkívül jól kezdett a házigazda franciák mellett többek között az olaszokat, németeket, lengyeleket, oroszokat és az amerikaiakat felvonultató viadalon, a csoportkört az első helyen zárta. Ezért a 64 közé kerülésért nem kellett pástra lépnie, azt követően pedig két amerikai lányt is könnyedén győzött le. A tizenhat között az orosz Jegvenyija Podpaszkovával találkozott, akivel korábban még sosem vívott.

− 15-14-re nyertem ellene, azt hiszem, ez volt a legnehezebb asszóm annak ellenére, hogy a negyeddöntőben az amerikai Chloe Fox-Gitomer öt tussal is vezetett ellenem, de végül 15-13-ra legyőztem. Azt sajnálom, hogy az olasz Michela Battistontól kikaptam az elődöntőben, hiszen legutóbb Dormagenben megvertem. Vívhattam volna összeszedettebben ellene, de összességében elégedett vagyok a bronzéremmel. Fontos versenyen vagyok túl, és sokat számított, hogy felállhattam a dobogóra. Rengeteget tanultam, amit a következő versenyeken, a közelgő Eb-n hasznosíthatok.

A 2014-ben kadet Európa-bajnoki címet és ifjúsági olimpiai bronzérmet nyerő kardozónak természetesen az idei korosztályos világversenyeken is az éremszerzés, de legalább a nyolc közé kerülés a célja egyéniben és csapatban egyaránt. Bár papíron még csak tavaly lépett a juniorok közé, de korábban is indult az idősebbek mezőnyében, így nem jelentett nehézséget a váltás. Ráadásul elég jól sikerül a szezonja, hiszen a vb-n egyéniben hatodik lett, a csapatban pedig a harmadik helyen végzett, s a VK-bronzérmének is köszönhetően a tizedik helyen zárt a világranglistán.

Dourdanben másodéves juniorként ő volt a hatodik helyen végzett csapat korelnöke és befejező embere, amiatt azonban nem érez plusz nyomást. Már csak azért sem, mert a tavalyi VK-versenyeken már hozzászokhatott a szerepkörhöz, amely még nagyobb küzdésre sarkallja.

Kiskorában úszott, kosarazott, focizott és táncolt, vívni nyolc éve kezdett a Kárpáti Rudolf Vívóklubban, és a sportág iránti lelkesedése az idő előrehaladtával csak nőtt.

− A Kárpáti viszonylag kisebb klub a Testnevelési Egyetemen, és mostanában nincs is könnyű helyzetben, az edzéseink sokszor csak este hétkor kezdődnek. De én szeretek ide járni, jó az edzések hangulata. Nagyon sokat köszönhetek a mesteremnek, dr. Szepesi Lászlónak, aki a klubunk alapítója is egyben. Évek óta együtt készülünk a versenyekre, és ha csak teheti, el is kísér. Abban, hogy minél jobb teljesítményt érjek el, sokat segít a PBT és a MOL Új Európa Alapítvány által nyújtott támogatás. Úgy gondolom, rengeteget fejlődtem az elmúlt években, támadásban és a védésekben egyaránt. Azon dolgozom, hogy néhány akciót még pontosabban hajtsak végre, valamint − bár általában hátrányban is nyugodt vagyok – fejben jobban ott legyek az asszókban.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS