Egyéni csúcsok meghívottként

image

Az egyetemisták és főiskolások debreceni országos bajnokságán csak meghívottként vett részt Nguyen Anasztázia, de így is két egyéni csúccsal a viadal egyik legjobb résztvevője lett.

Jóllehet még csak középiskolás, a magyar egyetemi és főiskolai országos atlétikai bajnokság egyik legkellemesebb meglepetésével szolgált Nguyen Anasztázia. A Felix Promotionnel együttműködő sprinter Debrecenben meghívottként indult, elsőre 11.83 másodpercet repesztett, amiről azt mondta, nem érezte különösebben jó futásnak, de nem is most kell csúcsformában lennie, hanem majd a nyáron. Ehhez képest még aznap megdöntötte egyéni legjobbját a vágtaszámban! A három meghívott ugyanis rajthoz állhatott a B-döntőben, és Anasztázia két századot lefaragva a korábbi, 11.76-os egyéni csúcsából, 11.74-gyel elsőként „robbant be” a célba. „A rajtom egész jól sikerült, de a futás még mindig nem az igazi. Az eredménnyel nagyon elégedett vagyok, de tudom, hogy még sok van bennem” – mondta Nguyen Anasztázia.

És ha már lúd, legyen kövér: Anasztázia másnap a 200-as egyéni csúcsát is megjavította, holott óriási izomlázzal küszködött, és csak az utolsó pillanatban adta le a nevezését. Ehhez jött még az 1.6-es szembeszél – és így sikerült a 24.10 másodperces egyéni rekordját 23.98-ra javítani. „Nagyon boldog vagyok, hogy végre huszonnégy másodperc alá kerültem. Az egész hétvégével elégedett vagyok, mindkét eredményem A-szintet jelent a junior Európa-bajnokságra” – jegyezte meg a sprintertehetség.