ENGSO közgyűlés – Magyar tagja van a szervezet ifjúsági bizottságának

image

Két év után ismét van magyar tagja a Nem-kormányzati Sportszervezetek Szövetsége (ENGSO) Ifjúsági Bizottságának. A tallini közgyűlésen Felber Orsolyát választották be a bizottságba, korábban Rudas Eszter volt tagja a testületnek.

Az ENGSO észtországi közgyűlésén további négy évre szavaztak bizalmat a finn elnök asszonynak, Birgitta Kervinennek – tudtuk meg Szántó Évától, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) főtitkárától, aki a szervezet marketing és kommunikációs munkacsoportjában vesz részt.
Az NSSZ főtitkára elmondta, hogy sikeres időszakon van túl az ENGSO. „A Nem-kormányzati Sportszervezetek Szövetsége több projektben is eredményes munkát végzett az elmúlt időben, így nem csoda, hogy Michal Krejza, az Európai Bizottság Sportbizottságának vezetője is elismerően nyilatkozott az ENGSO munkájáról” – mondta Szántó Éva.