Egyesben hasít

A tavaly még Mayer Keánnal párosban világbajnok kajakos, Béke Kornél az idén az egyes versenyszámra koncentrál. Bár a májusi rangsoroló nem a 17 éves sportoló tervei szerint sikerült, az első ifjúsági világbajnoki válogatón 500 és 1000 méteren már utolérhetetlennek bizonyult.

reb A hazai kajak-kenuban gyakorlatilag nincs olyan verseny, amelyet ne kellene komolyan venni. Bár a májusi rangsorolót követően az utánpótlás-vezetőedző Hüttner Csaba elmondta, nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni az eredményből, hiszen „csak” tájékoztatóverseny, azért ez nem akadályozta meg, hogy közvetve tudassa Béke Kornéllal: jobb teljesítményt vár tőle.

beke_kornel02_mkksz

Béke Kornél kétszer is győzött a szegedi válogatón  •  Forrás: MKKSZ

„Már csak sportszerűségből is a maximumra kell törekedni minden versenyen, így igyekeztem a rangsorolón is kihozni magamból a maximumot – indít a Tiszaújvárosi KKSE 17 éves kajakosa. – Még nem éleztük ki a formámat, kissé megzavart az erős szembeszél, s nem sikerült kellően koncentrálnom a futamra, pedig az előző évek teljesítménye alapján favoritnak számítottam.”

Kicsit elbizonyította Békét, hogy nem úgy jött ki a lépés, ahogyan tervezte, éppen ezért jót tett a lelkének, hogy a K–1 1000 m rangsorolón elért második helyét a szegedi vb-válogatón elsőre cserélte, s bónuszként a K–500 m-en sem érték utol. Mint mondja, visszaigazolást kapott, hogy edzőjével, Betlenfalvi Istvánnal jó úton járnak a felkészülésben.

A második ifjúsági világbajnoki válogatót július 1-3-án tartják Szolnokon, s értelemszerűen arra készül, hogy egyesben kivívja a minszki indulást.

„Szerettem volna csapathajóba kerülni, s az eredmény alapján lett volna rá esélyem, de annyi a jó versenyző, hogy mindenkinek lehetőséget akarnak adni, így várhatóan a négyesben nem lesz helyem.”

S mi a helyzet a párossal? Mint ismert, egy éve a győri Mayer Keánnal világbajnoki címet szerzett K–1000 m-en. Béke nem zárja ki, hogy összeülnek az idén, de nem erre a számra összepontosít.

„Az a király, aki az egyest nyeri, s nekem ez a szándékom. Eleve is mindig az egyes indulást tartottam fontosabbnak. Tavaly úgy kerültünk össze Keánnal, hogy éppen a rangsorolón éreztük, képtelenek leszünk legyőzni Kopasz Bálintot (aki aztán egyesben valóban ifjúsági vb-aranyat nyert, s most a moszkvai felnőtt Európa-bajnokságon szerepel – A szerk.), így próbálkoztunk a párossal. Ezúttal viszont úgy tűnik, én lehetek a befutó ezer méteren, ezért az kap hangsúlyt.”

A pályafutását 2012-ben, korábbi kajakos édesapja hatására lakhelyén, Polgárdiban kezdő, majd Tiszaújvárosba váltó Béke élvezi, hogy az esélyesek egyike a korosztályban, s ha eljut a július 28-án, Minszkben kezdődő korosztályos vb-re, mindenképpen a dobogót, de szíve szerint annak az első fokát célozza meg.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS