Egyetlen labdán múlt

Elveszítette veretlenségét a magyar U16-os leányválogatott a portugáliai A divíziós Európa-bajnokságon, így a két ponttal jobbnak bizonyuló franciák mögött a második helyen zárt középdöntős csoportjában.

Lakner Gábor Két veretlen válogatott csapott össze a középdöntő utolsó fordulójában a portugáliai A divíziós leány Európa-bajnokságon. A magyar csapatot fűthette a visszavágás vágya, hiszen az EYOF-on lejátszott mérkőzésükön a franciák hagyták el nyertesen a parkettet. A két együttes amúgy már bebiztosította helyét a legjobb nyolc között, a presztízs mellett tehát a csoportelsőség volt az egyetlen tét.

Az első negyed kiegyenlített játékot hozott, felváltva estek a kosarak. A hajrában Lelik triplája után lélegzetvételnyi előnyhöz jutott a magyar csapat, de a franciák két pontot faragtak hatpontos hátrányukon.

U16francia01

A franciák maradtak veretlenek  •  Fotó: FIBA/Rébay Viktor

A második szakasz első felében nem potyogtak a kosarak, öt perc alatt két magyar duplát és egy francia hármast láthattunk. A védekezés mindkét oldalon feljavult, de a dobóteljesítmény romlása is kellett a kevés ponthoz. A magyarok vették fel a játék fonalát, és a nagyszünetre kialakult az addigi legnagyobb, tizenegy pontos különbség.

A térfélcsere után ismét rossz dobások sorozatát láthattuk, három perc alatt egy-egy jó kísérletet jegyezhettünk csak fel. Ötpercnyi játék után már tizennégy ponttal vezetett válogatottunk, ezután viszont nem várt fordulat következett. A franciák zsinórban tizenkét pontot szereztek, a magyar lányok összezavarodtak, így a szakasz végére egyetlen pontra olvadt az előnyük.

A zárónegyedben szinte új mérkőzés kezdődött, a franciák fordítottak, sőt, elléptek öt ponttal. Válogatottunk nem adta fel a küzdelmet, és szorosan tapadt ellenfelére. Az utolsó két percnek egypontos hátrányból vágott neki a magyar csapat, és bár ötször támadhatott a fordításért, egyszer sem sikerült élni a lehetőséggel. Válogatottunk így elszenvedte első vereségét a tornán, és második helyen zárta középdöntős csoportját. A pénteki negyeddöntőbeli ellenfél kiléte egyelőre nem ismert.

U16-OS LEÁNY A DIVÍZIÓS EURÓPA-BAJNOKSÁG, MATOSINHOS (PORTUGÁLIA)
F csoport, 3. forduló
Franciaország–Magyarország 51-49 (13-17, 6-13, 17-7, 15-12)
Magyarország: Lelik 4/3, Czukor 4, Boros 9, Gereben, Juhász 16. Cs.: Barhács 9, Pusztai, Radócz 4, Bernáth 3/3. Edző: Magyar Gergely.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS