Egymilliárdról mondott le, hogy a Milanhoz igazoljon

Nam akármilyen áldozatot hozott a holland élvonalban szereplő AZ Alkmaar középpályása, Tijjani Reijnders, hogy a Milan játékosa legyen.

Hetekig tartó tárgyalások eredményeképpen a Milan mindenben megállapodott az Alkmaar elöljáróival Reijnders átigazolásáról. A holland középpályás hétfőn este érkezik Olaszországba és kedden orvosi vizsgálatokon vesz részt, majd aláírja a szerződését az új klubjával. Mint kiderült, Reijnders komoly áldozatot hozott a Rossoneriért.

A La Gazzetta dello Sport szerint Reijnders körülbelül 3 millió euróról – azaz átszámítva több mint 1,1 milliárd forintnak megfelelő összegről – mondott le az Alkmaarnál annak érdekében, hogy a nyáron csatlakozzon a Milanhoz.

A 24 esztendős középpályás akarata kulcsfontosságú tényező volt a transzfer megvalósulásában, ugyanis a klubja nagyon határozottan ragaszkodott a 25 millió euróban meghatározott vételárhoz és erős ellenállást tanúsított, egészen néhány nappal ezelőttig. A tárgyalásokon az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt, hogy Reijnders mindenképpen a Rossoneribe akar igazolni és nemcsak, hogy visszautasított minden más beérkező ajánlatot, hanem személyesen kérte a klub vezetőségét, hogy engedjék el a Milanhoz és tegyék lehetővé számára, hogy valóra váltsa az álmát.

Végül az Alkmaar engedett a követeléseiből és elfogadta a Milan 20 millió euró + bónuszok ajánlatát. Sajtóhírek szerint a holland középpályás 4 évre szóló szerződést fog aláírni és éves szinten nettó 1,6 – 1,7 millió euró körüli összeget tehet zsebre.

AC Milan Club Budapest