Egyre jobb formában

Valkusz Máté élete formájában érzi magát, amihez az is kellett, hogy változtatott az étrendjén. A tizenhét éves teniszezőnek a nagyobb versenyek hangulatát még szoknia kell.

Pusztai Viola Valkusz Máté már maga sem emlékszik, hogy 2014 elején, elsőéves juniorként a top 100-at vagy a top 50-et tűzte-e ki maga elé célként a világranglistán. A tizenhét éves teniszező jelenleg a tizenkettedik pozíciót foglalja el, amit „brutálisan” jó eredménynek tart. Jövőre már a legjobb három közé szeretne kerülni, és egyáltalán nem tartja elérhetetlennek.

Különösen úgy, hogy legutóbb, az oszakai A kategóriás juniorversenyen döntőt játszott.

– Negyedik kiemelt voltam a tornán, és a döntőt céloztam meg. Életem legjobb játékával bejutottam a négy közé, még az edzőm is csodálkozott, hogy milyen intenzitással játszottam. Eszméletlen jól ütöttem meg a labdát, domináltam a mérkőzéseimen, így az elődöntőben az első kiemelt dél-koreai Csung Szun-szeong ellen is. A döntőben azonban nem éreztem a játékot, előtte nem nagyon teniszeztem még kétezer ember előtt, míg Ruud már szerepelt a centerpályán, ezért előbb alkalmazkodott a juniorversenyeken szokatlan körülményekhez.

Valkusz Máté egyre jobb formában. Forrás: huntennis.hu

Valkusz Máté egyre jobb formában  •  Forrás: huntennis.hu

Bár a döntőt két szettben elvesztette, elégedett a teljesítményével, mint mondja, a rengeteg edzés meghozta a gyümölcsét. Az év elejéhez képest rengeteget fejlődött, jobban mozog a pályán, erősebben üti meg a labdákat, és sokkal kevesebbet hibázik. A jó teljesítményéhez az is hozzájárul, hogy változtatott az étrendjén, ami a junior US Open előtti kanadai G1-es tornán a győzelemhez is hozzásegítette.

– Gluténérzékeny vagyok, ez korábban rengeteg problémát okozott. Előfordult, hogy elkezdtem görcsölni, hasmenésem volt naponta többször is, és amiatt meccset is fel kellett adnom. Ez fizikálisan rengeteget kivett belőlem. Amióta megváltoztattam az étrendemet, azaz kerülöm a kenyeret, a búzából készült ételeket, azóta sokkal fittebb vagyok, erősebbnek érzem magam.

Az US Open ennek ellenére nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, hiszen egyesben már az első körben búcsúzott, miután rosszul lett a melegtől, és párosban is csupán egy kört ment a német Tim Sandkaulen oldalán.

– Az idén mindegyik Grand Slam-versenyen katasztrofálisan játszottam, de ha jövő héten lenne a következő, akkor úgy érzem, az remekül sikerülne, mert jó formában vagyok.

Ezt legközelebb a legnagyobb juniorversenyek között számon tartott első kategóriás mexikói viadalon bizonyíthatja november végén. Úgy véli, az, hogy ő lesz az első kiemelt, nem jelent semmit, mert az indulók között nincsenek nagy tudásbeli különbségek. Már az első körben, a kvalifikációból érkező rivális ellen sem lehet biztosra menni. A célja azonban ugyanaz, mint Oszakában: a döntőbe jutás. Azzal már elég sok pontot szerezne, meg persze szüksége van a sikerre is.

Még két-három hétig edz itthon, mielőtt elindulna a tengerentúli túrára, a mexikói verseny mellett a két nívós amerikai tornán, az Eddie Herren és az Orange Bowl-on is részt vesz.

Pihenésre az oszakai viadal után jutott ideje, a családjával Barcelonában járt.

– Pihenés, az túlzás, mert naponta öt kilométert sétáltam. A család kirándult, én meg félholtan, még a japán idő szerint élve mentem velük mindenhová.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS