Egyre többen

Tény: a 21 éven aluli fiatalok az idei szezonban sokkal több játékpercet kaptak az NB I-ben, mint az előző bajnokság ugyanezen szakaszában. Bobál Dávid, Nagy Ádám és Németh Márió lett az első tizenegy forduló felfedezettje, de még több üde színfoltja volt is a bajnokságnak.

Nagy-Pál Tamás A 11. fordulóval véget ért a háromkörös magyar bajnokság első szakasza, amely nemcsak lebonyolításában változott meg az előző szezonhoz képest. A szövetség ugyanis bevezetett egyfajta „ajánlást” a fiatal játékosok szerepeltetésére, amelynek a lényege az, hogy a szerencsejátékból befolyó támogatás száz százalékából sok egyéb kritérium (például a légiósszabály) teljesülése mellett akkor részesülhetnek a klubok, ha legalább egy 1995. január elseje után született játékosuk folyamatosan a pályán van.

Bobál Dávid

Bobál Dávid

Az MLSZ célja az, hogy az elmúlt évek tapasztalataival ellentétben a fiatalok is szerepet kaphassanak az NB I-ben, amely elősegítheti a fejlődésüket, és hosszú távon akár a válogatottra is pozitív hatással lehet. Sorozatunkban éppen ezért minden forduló után megnéztük, kik kaptak szerepet, és milyen teljesítményt nyújtottak

Elérkezett az idő az összegzésre.

Ha szigorúan csak az objektív adatokat nézzük, kijelenthető: az MLSZ elérte célját, ugyanis jelentősen nőtt a fiatalok játékperce. Az előző szezonban ugyanis az 1994. január elseje után született játékosok 9214 percet játszottak az első tizenegy fordulóban, míg idén ez a szám 23 százalékkal 11328 percre, míg a fordulónként átlag 837 percről 1029-re nőtt.

Ráadásul úgy, hogy a bajnokság csapatainak száma tizenhatról tizenkettőre csökkent, ezáltal a vizsgált meccsek száma nyolcvannyolcról hatvanhatra. A meccsenkénti átlag így még szignifikánsabban emelkedett: 63 százalékkal, 105 percről 171-re. Ez azt jelenti – az átlagot nézve –, hogy minden meccsen volt két játékos, aki majdnem végig a pályán volt.

A szórás azonban nagy a csapatok között. Hogy csak a két végletet említsük: a Videotonban Sejben Viktor összesen nyolc percet kapott, míg a listát vezető Vasasban Berecz Zsombor, Vida Máté és Osváth Attila 839-et. Egyik megoldás sem vezetett eddig eredményre, hiszen mindkét csapat igencsak bukdácsol az idei kiírásban.

Azt persze nehéz megítélni, hogy ezek a fiatalok egyébként is helyet követelhettek volna a csapatokban, vagy az edzők csak tulajdonosi utasításra tették be őket, mondván, szükség van a teljes támogatási összegre. Az azonban biztos: így vagy úgy, de többen is berobbantak a magyar élvonalba.

Például Bobál Dávid, aki szinte biztosan nem játszott volna a szabály nélkül, hiszen Ivan Lovrics és Alekszandr Ignjatovics személyében két, igen tapasztalt belső védője is van a Budapest Honvédnak. Ehhez képest a 20 éves ígéret volt a korosztályban az egyetlen, aki az összes bajnokin ott volt az elsőtől az utolsó percig. Mindezt úgy, hogy korábban összesen nyolc percet szerepelt az élvonalban. Természetesen a rengeteg rutint megkövetelő poszton akadtak hibái, de sikerült olyan támadókat kikapcsolnia, gyakorlatilag teljesen, a játékból, mint Torghelle Sándor vagy Böde Dániel.

Németh Márió1

Németh Márió

Talán nála is sikeresebb a Ferencvárosban játszó Nagy Ádám, aki szintén egyetlen NB I-es meccsen lépett pályára korábban. A második fordulóban még csereként szállt be, onnan kezdve viszont Thomas Doll egyszer sem hagyta ki a kezdőcsapatból. Rendkívül magabiztosan játszott a középpályán, jól mozgatta a társait, csak a támadásokból vehette volna ki jobban a részét. Nem volt meglepetés, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány is felfigyelt rá, s Észak-Írország és a Feröer-szigetek ellen is kezdő volt. Előbbin rutintalansága miatt hibázott az egyenlítő gól előtt (beragadt, így az észak-ír támadó nem volt lesen), utóbbin viszont a gárda egyik legjobbja volt. Csereként a görögök ellen is pályára lépett tegnap este.

Ebből a felsorolásból Németh Márió nevét hiba lenne kihagyni: a Haladás csatára ugyanis, legjobb fiatal gólszerzőként, háromszor is betalált már, aminek az értékét növeli, hogy ezzel két-két alkalommal három, illetve egy ponthoz segítette övéit, akik meglepetésre a veretlenül listavezető Fradi mögött a második helyen állnak a tabellán.

Rajtuk kívül Sallai Roland (Puskás Akadémia), Lenzsér Bence (Paks), Balogh Norbert (DVSC), Osváth Attila (Vasas) és Sallói Dániel (Újpest) is kimondottan üde színfoltja volt hétről hétre a bajnoki mérkőzéseknek.

Bár ismét hangsúlyozzuk: nem lehet megállapítani, hogy ők valóban a szövetség kezdeményezésének köszönhetően léptek-e ennyit pályára, a folyamat egyértelműen pozitív. Bízzunk benne, hogy tavasszal sem fordul a visszájára, amikor az edzők a szezon végével eredménykényszer alatt kénytelenek összeállítani a kezdőcsapatokat.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS