
Benatia korábbi csapatával találkozik.
A Bundesligában és a Bajnokok Ligájában is nehezen lehet megállítani mostanság az FC Bayern Münchent. Most a BL-ben irány Róma. Egy különleges mérkőzés Medhi Benatia számára, aki majd 2 hónappal ezelőtt hagyta el a rómaiakat a müncheniek kedvéért.
A marokkói válogatott a bundesliga.de-vel beszélgetett érzéseiről, céljairól a BL-ben és arról, hogyan fogadják majd a Róma szurkolók.
Bundesliga.de: A BL-ben ma az FC Bayern az AS Romához látogat, az Ön korábbi csapatához. Miképp reagált augusztus végén amikor megtudta, hogy ez a párharc is elkövetkezik majd?
Medhi Benatia: Valahogy sejtettem. Ez azon a napon volt, amikor az FC Bayernnél hivatalosan bemutattak. A hotelban ültem a feleségemmel és az ügynökömmel, mondtam nekik, biztos vagyok benne, hogy találkozni fogunk a Rómával. es így is lett. Nagyon örültem neki.
Bundesliga.de: Miért?
Benatia: Egyszerűen boldoggá tett, mert lehetőség nyílt arra, hogy újra lássam majd a barátaimat. Sok haverom van még a játékosaik között, mint például Miralem Pranjic, Daniele de Rossi, Francesco Totti stb.
Bundesliga.de: Először a Bayern látogat a Stadio Olimpicóba. Milyen fogadtatásra számít?
Benatia: A Róma szurkolók lehetőség szerint kifütyülnek majd, de ez engem nem zavar. Tudom, hogy Rómában mindig is a legjobbamat nyújtottam. Számomra minden bizonnyal egy különleges mérkőzés lesz.
Bundesliga.de: Milyen a hangulat a Stadio Olimpicoban?
Benatia: Mindig is nagy örömmel léptem pályára ebben a stadionban, mert itt mindig is szuper koreográfiákat készítettek a szurkolók és nagy zajt csapnak. es ez így lesz ellenünk is.
Bundesliga.de: Milyen találkozóra számíthatunk?
Benatia: Biztosan igen intenzív lesz a játék, mindenekelött azért mert az AS Róma sok éve nem szerepelt már a BL-ben. A rómaiak ezért rendkívül motiváltak, szeretnének brillírozni ebben a sorozatban, ahogyan az a CSZKA Moszkva ellen (5:1) vagy a Manchester City ellen (1:1) is érezhető volt. De bennünk is nagy potenciál van, nyerni utazunk Rómába.
Bundesliga.de: A legnagyobb veszélyt Francesco Totti jelenti az FC Bayern számára?
Benatia: Sok játékosuk van, akiket komolyan kell venni. De nyílvánvaló, hogy Totti a főnök. Noha már 38 éves, a tapasztalata, technikai képességei és játékintelliganciája miatt korántsem lehet őt még leírni.
Bundesliga.de: Rendkívül sikeresen kezdte meg a szezont az AS Róma. Mégis ez a csapat az első számú ellenfél az FC Bayern számára?
Benatia: Erre nehéz válszolni, mert a Manchester City is nagyon erős. Plusz nagy tapasztalattal bír az angol bajnok ezen a szinten. Az AS Róma tényleg jól erősített és kiszámíthatatlan. Tudjuk, milyen nehéz lesz ott helytállni, de optimista vagyok.
Bundesliga.de: Kívül-belül ismeri az AS Rómát. Adott pár fontos tanácsot Pep Guardiola számára?
Benatia: Úgy gondolom, hogy az edzőt egy erős csapat veszi körül, akik folyton nagyító alá veszik az ellenfelet és elemzik. Nem hiszem, hogy szüksége van a tanácsaimra. Amennyiben mégis lenne, persze bármikor szívesen.
Bundesliga.de: Mik az Ön céljai a Bajnokok Ligájában?
Benatia: 2015. június 6-án a berlini Olimpiai Stadionban a végső győzelmet célozzuk meg. Az elmúlt 5 évben a Bayern háromszor szerepelt a döntőben. Egyszer szeretném én is megnyerni ezt a serleget. Az első meccsemen ebben a sorozatban a Manchester City ellen (1:0) libabőrös voltam. Ezt annyiszor szeretném átélni, ahányszor csak lehet.