Együttműködési keretmegállapodást kötött a MEFS és az OTDT

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke Prof. Dr. Kiss Ádám és az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke Prof. Dr. Szendrő Péter a fiatal tudósok fizikai aktivitásának fejlesztésével kapcsolatos együttműködésük legfontosabb alapelveit fektette le a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, az V. Országos TDK fórum keretében megtartott OTDT ülés első napirendi pontja keretében aláírt keretmegállapodásban. Az együttműködés fókuszában a tudományos kutatással foglalkozók fizikai aktivitásának növelése és az egyetemi sporttal kapcsolatos tudományos tevékenységek támogatása és elismerése állnak.

A MEFS és az OTDT a felsőoktatási sport fejlesztése, a testkultúra területén tehetséges hallgatók támogatása és az egyetemi egészségfejlesztés népszerűsítése mellett egyaránt elkötelezettek, és egyaránt magukénak érzik a rendszeres testmozgás, fizikai aktivitás ügyének fontosságát, melyet a legmagasabb szinten az ENSZ, az UNESCO és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) számos határozatában, ajánlásában hangsúlyoz.

A két szervezet az együttműködési megállapodás értelmében közösen lépnek fel az egyetemi sport szakmai programját jelentő Hajós Alfréd Tervben megfogalmazott célok megvalósítása érdekében. A felsőoktatási sport fejlesztésében támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely elősegíti az egyetemi-főiskolai sport fejlődését, az egészségfejlesztést, a hallgatói fizikai aktivitás növelését, a kiemelten tehetséges hallgatók testkulturális fejlesztését és az egyetemi sporttal kapcsolatos tudományos tevékenységeket is.

A MEFS a megállapodás értelmében különdíjat alapít az egyetemi sport témájában készülő OTDK pályamunkák elismerésére, továbbá az OTDK rendezvényein a fiatal tudósok fizikai aktivitásának megszervezésével támogatja a jövő tudósainak egészséges életmódra törekvését.

Az OTDT támogatja a MEFS azon törekvését, hogy a legmagasabb szintű hazai egyetemi bajnokságokat (MEFOB – Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság) a diákolimpiához hasonlóan a tehetséggondozás részeként tekintsék.

Prof. Dr. Kiss Ádám az aláírás után elmondott beszédében bejelentette, hogy a 2019-es év MEFS különdíja a 2019. nyarán Nápolyban, a XXX. Nyári Universiade keretében megrendezett FISU Konferencián való részvétel lesz, melynek minden költségét a MEFS állja.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS