Nemzetközi rangú összecsapásra számít és akár a döntetlennel is elégedett lenne Domenico Di Carlo, a csütörtök este Budapesten, a Debrecen elleni Európa Liga-mérkőzésen pályára lépő olasz Sampdoria labdarúgócsapatának vezetőedzője.
A szakember a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, több fiatal játékosnak is szeretne lehetőséget adni a találkozón, s bár igazi csatár nem utazott el a gárdával, olyan futballistákat küld a pályára, akik támadószellemben tudnak játszani.
"Célunk, hogy kipróbáljunk néhány labdarúgót, akik számára ez egy nagy lehetőség, mivel nemzetközi kupameccsen mutathatják meg képességeiket – fogalmazott Di Carlo. – Az EL-ben minden mérkőzés nehéz, a csütörtöki is az lesz, függetlenül attól, hogy már mindkét csapat kiesett. Mi a lehető legkomolyabban vesszük az összecsapást, s biztos vagyok benne, hogy a Debrecen hasonlóan gondolkodik."
Az edző kitért a vasárnapi, Genoa elleni olasz bajnoki rangadóra is, amely szerinte a Sampdoria számára a szezon legfontosabb mérkőzése lesz, s elmondta, igyekeznek a DVSC és a városi rivális elleni találkozót is a lehető legjobb eredménnyel zárni.
Az olasz együttes magyar válogatott középpályása, Koman Vladimir elmondta, jó érzés számára, hogy ismét a Puskás Stadionban léphet pályára, s mindenképp a maximumot szeretné kihozni magából a mérkőzésen.
"Egyáltalán nem vesszük fél vállról a Debrecen elleni meccset, de az biztos, hogy csütörtök estétől már száz százalékig a vasárnapi összecsapásra készülünk majd" – fogalmazott Koman, aki hozzátette, lehetséges, hogy a DVSC ellen csatárként lép pályára.
A mérkőzés csütörtökön 21:05 órakor, az orosz Sztaniszlav Szuhina sípjelére kezdődik majd a Puskás Ferenc Stadionban.