El lehet tiltani a gyereket az apától?

A párkapcsolatokban nem csak a nőket, hanem sokszor a férfiakat is nem várt helyzetek elé állítják. A legrosszabb, ha a konfliktus következtében egy kiskorú gyermek is hátrányt szenved. 

Dr. Szöőr Anna egyik ügyfelének friss példája is jól tükrözi, hogy nem csak a nők lehetnek áldozatok egy párkapcsolatban. A történetet a szeretőként megjelenő férfi hozzájárulásával, az annak értelmét nem befolyásoló, néhány kevésbé fontos adat megváltoztatásával adjuk közzé.

“Egy középkorú hölgy évekkel ezelőtt szeretőt keresett a férje mellett, akivel nem védekeztek szex közben, mivel azt állította, hogy több sikertelen lombikbébi programon van túl és már nem lehet gyermeke. Néhány hónappal később azonban a nő áldott állapotba került, és hogy a hűségét felé bebizonyítsa, elővette az orvosi papírokat, miszerint a férje spermái voltak lassúak, tehát őmiatta volt szükséges a lombikbébi programon való részvétel. A férfi, mivel szerelmes volt,  az “apró” hazugsággal  nem törődve első felindulásában, a barátnőjét meg nem kérdezve, a férj elé állt és megkérte tőle a szerelme kezét, mondván ő a születendő gyermek édesapja. Az asszony emiatt kidobta a szeretőjét, hiszen, mint kiderült a válás akkor még fel sem merült benne, csak a szerelmet kereste, valamint  gyermeket szeretett volna valakitől természetes úton. Tudta jól, hogy a jól menő, üzletember férj megfelelő diszkréció esetén nemhogy nem bánja a történteket, hanem még örül is annak, hogy a felesége szórakozik és pláne örül a kicsinek. Egy percig nem volt kérdés, hogy az apaság vélelme alapján nevére vegye, majd felnevelje a hűtlen házastársa gyermekét, ezzel is stabilizálják a házasságukat. Ennek ellenére a viszonyukat nemsokára folytathatták a szeretővel azzal a feltétellel, hogy a továbbiakban következetesen letagadják a külvilág előtt a vérszerinti apa személyét. Az édesapa tisztelte a férjet, biztonságban tudta a kislányát, akit néha meglátogathatott. A történet azonban váratlan fordulatot vett, amikor a feleség a harmincéves osztálytalálkozóján összejött egy tinédzserkori szerelmével, majd elhagyta a férjét és gyermekének apját is. A férj küzdött a nem vérszerinti, de az apaság vélelme alapján mégiscsak őt illető gyermekért és az általa megszerzett vagyon nagy részéért, mert senkinek nem árulhatta el, hogy a felesége megbízhatatlan, pláne azt nem, hogy ő még partner is volt a családi tabu elhallgatásában. Az édesapa lelkileg összeomlott és  keresi a jogi lehetőségét annak, hogy néha láthassa a kislányát” – mesélte a szakember.

shutterstock_76174261

Dr. Szöőr Anna pszichológus-jogász szerint ilyenkor kézenfekvő megoldásnak tűnik az apaság bizonyítására a genetikai vizsgálat, amelyhez a gyermek egyetlen hajszála is elegendő. A kérdés azonban, hogy hogyan kivitelezhető mindez, amikor a vérszerinti apa nem láthatja a gyermeket. Ha előrelátó volt, akkor eltette a kislánya egy korai hajtincsét, ha nem, akkor csak kerülőúton tud hozzájutni.

Ennél azonban sokkal bonyolultabb a lelki tényező, azaz, hogy, ha be is bizonyítja, hogy ő az édesapa, mi a következő lépés és, hogy mi lesz a szerepe a továbbiakban a  gyermeke életében, aki jelenleg azt hiszi, hogy a vérszerinti apja az édesanyja férje és a nevelőapja a harminc év után felbukkant osztálytárs.

“Az édesapa még azoknál az apáknál is nehezebb helyzetben van, akik a közös gyermeket szingliként felnevelni akaró anya kérésére aláírják az apaságról való, hivatalos lemondó nyilatkozatot, hiszen éppen ezzel a dokumentummal ismerik el indirekten, hogy ők vérszerinti apák. Történetünk szereplőinek őszinteséget  javaslok. Mivel kicsi még a gyermek, nem traumatizálja annyira az igazság, lassan hozzászokik a gondolathoz, hogy több “apukája” van. Nem fogja megdicsérni ezért a szüleit kamaszkorában, de ha a tabura egy “jószándékú” családtag, barát elszólása által, vagy egy esetleges orvosi rutin vizsgálat következtében derül fény, akár gyógyíthatatlanná  válhat a gyermek lelkében okozott seb és  egy életre szóló pszichés sérülést okozhat. Mindeközben ne feledkezzünk meg a vérszerinti apáról sem, akit lelkileg megcsonkít ez a helyzet és, ha elszántan küzd is a gyermekéért, hosszas bírósági perekkel eléri a célját, mire újra láthatja a kislányát, már csak romokon lépkedhet” – tette hozzá Dr. Szöőr Anna pszichológus-jogász.

Forrás: www.napidoktor.hu – RSS