EL-sorsolás: a Barca-MU párharc győztese is várhat a Fradira a nyolcaddöntőben – itt az összes párosítás

A Bajnokok Ligája után az Európa Ligában is sorsoltak, ez utóbbi sorozatban egyelőre az derült ki, hogy milyen párharcok lesznek az EL-másodikok és BL-harmadikok között, a győztesek csatlakozhatnak majd a nyolcaddöntő mezőnyéhez, ahol többek között – csoportelsősége miatt – a Ferencváros is ellenfélre vár majd. Az EL-sorsoláson ezúttal is a magyar válogatott és a Ferencváros korábbi klasszisa, Gera Zoltán segédkezett.

Az EL-másodikak számítottak a kiemelteknek, ők játszhatják majd hazai pályán a visszavágót, azonos ország csapatai pedig nem kerülhettek össze.

A slágermeccs egyértelműen a Barcelona-Manchester United lesz majd, Schäfer András együttese, az Union Berlin az Ajaxszal találkozik majd,

Európa Liga-sorsolás, a rájátszás párosításai (a győztesek a nyolcaddöntőbe kerülnek)

Barcelona-Manchester United

Juventus-Nantes

Sporting Lisszabon-Midtjylland

Sahtar-Rennes

Ajax-Union Berlin

Bayer Leverkusen-Monaco

Sevilla-PSV

RB Salzburg-AS Roma

Brutális BL-sorsolás: Máris összejött az előző finálé párosítása, Szoboszlaiékra kőkemény csata vár – íme, a nyolcaddöntők