Kovács Zsófia bravúr hibázott, a magyarokat viszont pozitív vélemények övezték

Kovács Zsófia a hetedik helyen zárta a gerendadöntőt a liverpooli torna-világbajnokságon. Ez volt a magyar küldöttség legjobb helyezése a vb-n, a helyszínen viszont nagyon pozitív a fiatal magyar csapat megítélése.

Kovács Zsófia (fotó: MTSZ)

A tíz szerenkénti döntő közül egyedül a nők gerenda-fináléjában volt magyar érdekeltség a liverpooli torna-világbajnokságon. Kovács Zsófia, aki az idei müncheni Európa-bajnokságon ugrásban szerzett aranyérmet, magát is meglepte azzal, hogy éppen gerendán kivívta a döntőbeli szereplés jogát.

A magyar sportoló hasfalsérülése miatt más szert nem is vállalt a liverpooli selejtezőben,

a gerendán elért 13,533 pontja viszont hatodik helyet, azaz sikeres kvalifikációt jelentett. A sérülés sajnos vasárnapra sem jött rendbe, és Kovács ezúttal nem tudott olyan jó gyakorlatot bemutatni, mint egy hete, hibája miatt sokkal alacsonyabb lett a kiinduló pontszáma, mint a selejtezőben, 5,700 helyett csak 5,100.

A 12,733 pont hetedik helyet ért a fináléban Kovács számára, az egyéni összetett liverpooli világbajnokát, a brazil Rebeca Andradét tudta megelőzni. Pedig a selejtezőbeli 13,533 a huszonkét éves, háromszoros Európa-bajnok sportoló karrierjének első világbajnoki érmét jelenthette volna, ugyanis éppen ennyivel, de gyengébb kivitelezési pontszámmal szerezte meg a harmadik helyet a szeren a japán Mijata Soko. Az aranyérmes a szintén japán Vatanabe Hazuki, az ezüstérmes a kanadai Elisabeth Black lett.

Kovács Zsófia hetedik helye volt a magyar küldöttség legjobb helyezése Liverpoolban, azaz első ránézésre a kiemelkedő eredmény elmaradt. Az összkép azonban pozitív, a fiatal magyar csapat több szempontból is a 21. század legerősebb eredményét érte el. 1993 után először volt két magyar a férfi egyéni összetett döntőben: Eb-ezüstérmesünk, Mészáros Krisztofer tizennegyedik, Balázs Krisztián tizenötödik helyen zárta a finálét. A magyar férficsapat tizenkettedik helye pedig az 1997-es tizedik pozíció óta a legjobb eredmény ebben a számban. Utóbbi azért is nagyon fontos lehet, mert a párizsi olimpiára nemenként tizenkét csapat jut ki, s ezek a nemzetek öt-öt kvótát kapnak, a többi ország képviselőinek sokkal nehezebb beverekedniük magukat a mezőnybe. A női csapat a tizennegyedik helyet szerezte meg Liverpoolban, de ennek az értékét is növeli, hogy három szeren nélkülözniük kellett Kovács Zsófia gyakorlatát az összpontszám megállapításakor.

– Nagyon dicsérik a külföldiek a magyar versenyzőket. Rendeztek a férfi- és a női szakágnak is kerekasztal-beszélgetést, és mindenütt elhangzott, hogy a magyarokkal újra számolni kell, ott kopogtatunk az olimpiai kvalifikáció kapujában, mind a férfiaknál, mind a nőknél. Bízom abban, hogy úgy tudunk tovább készülni, ahogy eddig, hogy a feltételek adottak lesznek, és nem jön közbe sérülés – fogalmazott a magyar delegáció vezetője, Altorjai Sándor.

(mno.hu)

Post Views: 1