Élesedik a belharc a Mercedesnél?

F1

2016. március 7. hétfő, 18:25

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Toto Wolff szerint 2016-ban még intenzívebb lehet a harc két pilótája között, köszönhetően a rádióbeszélgetések korlátozásának – ennek természetesen Rosberg is örül…

Az idei szezontól még inkább korlátozzák a csapatok rádióbeszélgetéseit a versenyek közben, így kevesebb információval láthatják el a pilótáikat – így jobban magukra lesznek utalva a versenyzők a pályán. A kevesebb csapatutasítás több csapaton belüli harcot eredményezhet, legalábbis Toto Wolff erre számít a Mercedes párosával kapcsolatban – holott Lewis Hamilton és Nico Rosberg az előző két szezonban is ölre ment egymással…

“Kevesebb információval, adattal szolgálunk a versenyőknek a motor beállításaival, a gumikkal, vagy éppen a stratégiával kapcsolatban. Úgyhogy a szabályváltozások eredményeként természetesen ismét több nyomás lesz a pilótákon, többször kell nekik döntéseket hozniuk” – nyilatkozta a Mercedes-főnök az F1 hivatalos weblapjának. “Ez azt jelenti, hogy a két pilótánk közötti nyíltsisakos küzdelem garantált és még az eddiginél is intenzívebb lesz.”

HamiltonRosberg

Azt azonban hozzátette, hogy természetesen semmi olyat nem fognak megengedni, ami gyökeresen szembe menne a csapat érdekeivel. “Nyilvánvalóan ez ettől még egy csapat lesz és természetesen nem fogunk olyan opciót kínálni a versenyzőinknek, amellyel kockáztatnák a Mercedes eredményességét.”

Az előző két idényben Lewis Hamilton volt az “alfahím” a Mercedesnél és két világbajnoki címet is nyert, de Rosberg nem volt tőle messze lemaradva és a téli időszak, valamint a barcelonai tesztek után sokan gondolják úgy, hogy idén még kisebb lehet a különbség a pilóták között. “Ez egy kihívás, de én szeretem, mert egyre több és több múlik rajtad, a te pályán hozott döntéseiden. Szerintem ez jó, mert ez így természetes és jót tesz a versenyzésnek. Meglátjuk, hogy fog alakulni, de természetesen ez egy lehetőség, hogy egy kicsit jobban csináld a dolgokat” – nyilatkozta a dologról Rosberg. 

Forrás: www.formula.hu – RSS