Életműdíjak a gálán

A III. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa és MTK Kupa Nemzetközi Junior verseny vasárnapi zárónapja nagyszabású gálával fejeződött be. A gálán a teltházas Főnix csarnokban bemutatták a zászlók táncát, Vass Dóra, mint a legeredményesebb magyar versenyző pedig Beyonce világslágerére, Jurányi Patrik koreográfiájával lépett fel.

Az MTK Ritmikus Gimnasztika szakosztálya show műsort varázsolt az arénába, koreográfusuk Deutsch-Lazsányi Erika, Lauber Zsófia és Gelle Noémi voltak. A külföldiek közül a finnek és az oroszok kápráztatták el a közönséget. 

A gálaműsor keretein belül átadták a 2014-es év életműdíjait is a debreceni Főnix csarnokban. 

A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség elnöksége hagyomány teremtő céllal, idén először adta át az Életműdíjakat, azoknak a versenyzőknek, edzőknek, akik kiemelkedő versenyzői vagy sportemberi tevékenységükkel sokat tettek a sportágért. Az Életműdíj célja ugyanakkor az is, hogy egyre több versenyzőt ösztönözzön arra, hogy elkötelezze magát a ritmikus gimnasztika mellett.

Életműdíjat kaptak:

Patocska Mária – 1973. Rotterdam VB III. helyezettje (karika gyakorlat)

Sinkó Andrea – 1988. Szöul Olimpia VI. helyezettje

Érfalvy Nóra, Szalay Andrea, Fráter Viktória – egyéni olimpikonok

1988. Helsinki EB III. helyezett csapat: Beregi Barbara, Kondor Andrea, Gyenesei Anita, Pásztor Ildikó, Mersich Andrea, Dormány Ágnes, Lukács Ivett

1992. Stuttgart EB III. helyezett csapat: Hermesz Anita, Kőfalvi Andrea, Kőfalvi Anita, Zémann Erika, Sipos Erika, Kálnai Petra, Lastofka Bernadett, Szappanos Orsolya

1993. Bukarest EB III. helyezett csapat: Hermesz Anita, Kőfalvi Anita, Zémann Erika, Lastofka Bernadett, Haller Henrietta, Kálnai Petra, Gyulai Éva

Share: