Elhalasztották a tokiói nyári olimpiát

Abe Sindzó japán miniszterelnök és Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke egyetért abban, hogy el kell halasztani a tokiói olimpiát.

A japán kormányfő kedden telefonon egyeztetett a NOB első számú vezetőjével és utána arról tájékoztatta a sajtót, hogy azonos állásponton voltak a halasztás szükségességét illetően. Abe, a szervezők és a NOB arról is megállapodott, hogy a játékokat legkésőbb 2021 nyarán megrendezik.

“Arra kértük Bach elnököt, fontolja meg a nagyjából egyéves halasztást, hogy ezzel lehetővé váljon a sportolók számára, hogy a legjobb feltételek között versenyezhessenek, és a nézők számára biztonságos legyen az esemény. Bach elnök azt mondta, százszázalékban egyetért ezzel” – fogalmazott Abe.

A NOB végrehajtó bizottsága még kedden, gyorsan összehívott rendkívüli ülésen – ugyancsak telefonkonferencia keretében – vitatja meg a halasztás lehetőségét.

Koike Juriko, Tokió kormányzója külön beszélt újságíróknak és jelezte, ha 2021-ben rendezik az olimpiát, akkor is Tokió 2020 lesz az elnevezése, márkaneve.

Az elmúlt hetekben – sportolók, sportszövetségek, politikusok mellett – egyre több olimpiai bizottság jelezte, hogy a halasztás lenne a legjobb megoldás a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben. Kanada vasárnap elsőként jelentette be, hogy ha az eredeti időpontban tartanák meg a játékokat, bojkottálja az eseményt.

A NOB álláspontja a fokozódó nyomás ellenére sokáig az volt, hogy nem kell elhamarkodottan dönteni, májusban is elég lehet határozni az esetleges módosításról, és a japán szervezők is rendszeresen úgy foglaltak állást, hogy tartják magukat az eredeti időponthoz. Thomas Bach ugyanakkor vasárnap már azt mondta, hogy a döntés négy héten belül megszületik, Abe Sindzó pedig erre reagálva hétfőn először beszélt az esetleges halasztásról.

Az olimpiát idén július 24. és augusztus 9. között rendezték volna meg.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS