Elhunyt a Nemzet Sportolója, az olimpiai bajnok birkózó Varga János

Elhunyt a Nemzet Sportolója, az olimpiai bajnok birkózó Varga János
Kormány Sport

Életének 84. évében elhunyt a magyar birkózás legendája, a Nemzet Sportolója, az olimpiai, kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok Varga János, nyugalmazott honvéd ezredes.

Varga János 1939. október 21-én született Abonyban, ott ismerkedett meg a sportág alapjaival, majd a Budapesti Honvédban teljesítette ki páratlan pályafutását. A szőnyegen óriási önfegyelem, kitartás és rendkívüli fizikum jellemezte, összesen tíz világversenyes érmet, közte öt aranyat szerzett.

Egyike azon hat magyar birkózónak, aki olimpiai, vb- és Eb-győztesnek is mondhatja magát. Kötött- és szabadfogásban egyaránt a földkerekség legjobbjai közé tartozott, első világbajnoki címét törött bordával vívta ki 1963-ban, míg 1968-ban Kozma István mellett ő is a mexikóvárosi ötkarikás dobogó tetejére állhatott.

Varga János versenyzői pályafutása után sem fordított hátat a szőnyegnek, a Budapesti Honvéd és a juniorválogatott szakvezetőjeként dolgozott. Mesteredzői címet szerzett, tanítványai közül Sípos Árpád és Faragó József Európa-bajnok lett. Mindemellett nemzetközi versenybíróként is tevékenykedett.

Vargát 2018-ban a Nemzet Sportolójává választották, és az ő nevét viseli szülővárosa, Abony idén átadott birkózócsarnoka.

Varga Jánost a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Birkózók Szövetsége és szülővárosa, Abony saját halottjának tekinti, katonai tiszteletadás melletti temetéséről később intézkednek.

/forrás:MBSZ,nso.hu/