Elhunyt Lendvai Tibor pályakerékpáros olimpikon

Szomorúan tudatjuk, hogy 84 éves korában elhunyt Lendvai Tibor pályakerékpáros olimpikon, aki 1940. február 1-én született Budapesten. Legemlékezetesebb eredménye az olimpián a tandem versenyszámban elért 9. helye, valamint az ott felállított országos csúcsa 1000 méteres állórajtos időfutam versenyszámban, melyet csak 1986-ban tudtak megdönteni. Nemzetközi versenyeken többször végeztek előkelő helyen.

Budapest, 1968. július 26. Lendvai Tibor kerékpár-versenyző, MTI Fotó: Petrovits László

Lendvai Tibor 1968-ban két versenyszámban is indult az olimpián. Tandem és 1000 méteres állórajtos időfutam versenyszámban. Az olimpián sokat vártak tőle, s bizonyítottak is, hiszen a 9.helyen végeztek a tandem versenyszámban. Szorgalmas, becsületes, józan gondolkodású versenyzőnek ismerték, ő vezette a tandemet, hátul Baranyecz András ült. Sikerük sokban múlott taktikai érzékén, szemfülességén.

Nemzetközi versenyeken többször végeztek előkelő helyen. Új párral készült az 1972-es olimpiára, de a pálya szakág nem jutott ki a versenyekre. Pályafutása és sikerei elismeréseként megkapta a Vasas örökös bajnoka, a Magyar Kerékpáros Szövetség örökös bajnoka címet is.

A kor szokásának megfelelően a sport mellett szakmájában dolgozott a Középülettervező Vállalatnál (KÖZTI). 62 év után ment nyugdíjba a vállalattól, ahol osztályvezetőként, üzemeltetés vezetőjeként dolgozott. Úgy érzi egy hallatlanul jó csapatban dolgozott, olyanokkal, akik “térben” láttak, s amit terveztek az meg is valósult. Sikerült hosszú pályafutása során a szakmát és a sportot összehangolnia, ezért el is nevezték a “harmonizálás” nagy mesterének. Hazai pályafutása után kétszer egy évig Kanadában versenyzett, s tanult, tanulmányozta az építészek legkorszerűbb módszereit, melyet később itthon is hasznosított. Két kerékpáros pályát is tervezett és épített Kanadában Woodbridgeben (beton),valamit egy fedett fa pályát Delhayban.

Válogatott: 1962-1973

Egyesületei: Budapesti Építők – 1958-1962; Budapesti Vasas – 1962-1973

Nemzetközi eredményei:

  • XIX. nyári olimpiai játékok, 1968, Mexikóváros – Pálya TT, km/500m 17. hely
  • XIX. nyári olimpiai játékok, 1968, Mexikóváros – Baranyecz András, Lendvai Tibor Pálya tandem 9.hely
  • 1963 Rocourt, Belgium – Söre János, Bicskey Richárd, Lendvai Tibor, Lang István – 4.000 méteres üldöző csapat verseny – 12.hely
  • 1964.09.11. Párizs – 11. hely – 4,50,99 Bicskey Richárd ,Lang István, Lendvai Tibor ,Mezei József

Országos bajnokságok:

Repülőverseny

  • 1971. Lendvai Tibor, Vasas SC

1000 méter állórajtos időfutam

  • 1963. Lendvai Tibor, Vasas SC.
  • 1964.Lendvay Tibor Vasas SC.
  • 1968. Lendvai Tibor, Vasas SC.

Tandem/kétüléses

  • 1968. Baranyecz András, Lendvai Tibor, Vasas SC.
  • 1969. Baranyecz András, Lendvai Tibor, Vasas SC

4000 méteres üldöző csapat

  • 1966. Vasas Sport Club (Baranyecz András, Eszlári Miklós, Lendvai Tibor, Magyar László).
  • 1967. Vasas Sport Club (Baranyecz András, Lendvai Tibor, Magyar László, Nagy István).
  • 1969. Vasas Sport Club (Baranyecz András, Lendvai Tibor, Magyar László, Nagy István).

Országút/Kritérium országos bajnokság

  • 1971. Lendvai Tibor, Vasas SC.

Rekordjai:

4000 méteres csapat

  • 4,42,2 Válogatott 1963.07.20 Bicskey Richard, Lang István, Söre János, Lendvai Tibor Budapest
  • 4.40,0 Válogatott 1964.07.05 Bicskei Richárd, Lendvai Tibor, Lang István, Mezei József Bukarest

1000 méteres állórajtos 

  • 1,10,10 Lendvai Tibor Vasas SC1968.06.01. Budapest
  • 1,06,65 Lendvai Tibor Vasas SC 1968.10.17. Mexico City

200 méter repülőrajtos időfutam/tandem                             

  • 10,23  Baranyecz András- Lendvai Tibor 1968.10.20. Mexico City

Magyar Kerékpáros Szövetség