Elindult a légi betegszállítás Magyarországon

Hiánypótló szolgáltatásként elindult a légi betegszállítás Magyarországon, az utasokat főként balesetek után hozzák haza külföldről – tájékoztatta a szolgáltatást végző TrustAir Aviation Kft. ügyvezető igazgatója szerdai sajtótájékoztatója után az MTI-t.

Túri Péter elmondta, hogy a péri repülőtéren lévő bázisukon augusztus közepe óta érhető el a szolgáltatás, amelyet főként az utasbiztosításokkal rendelkezők vehetnek igénybe.

Hozzátette: a szolgáltatás keretében a világ bármely pontjáról haza tudják szállítani azokat a betegeket, akik balesetet szenvedtek vagy akiket egészségügyi károsodást ért. Az Európán belüli szállításra két turboprob típusú repülőgép, a közel-keleti szállításra egy jet típusú repülőgép áll rendelkezésre. A turboprop gépekkel egyszerre két beteget is tudnak szállítani.

A távolabbi szállításokat egy németországi partner cég, a Flight Ambulance International segítségével végzik, magyar személyzettel.

Elindult a légi betegszállítás Magyarországon

A 2015 januárjában bejegyzett cégnél mellékállásban csaknem húsz, egészségügyi végzettségű dolgozót foglalkoztatnak. A repülőgépeken a személyzetet négy ember alkotja: két pilóta, egy szakorvos és egy mentőtiszt.

Túri Péter konkrét számokat nem említve elmondta, hogy több tucat megrendelésre számítanak idén, a következő egy év feladatának pedig a dinamikus fejlődést jelölte meg. Hozzátette: jelenleg is több biztosítóval tárgyalnak, hogy az ő igényeiket és feltételeiket is megismerjék a jövőbeni hatékony együttműködés érdekében.

Elmondta azt is, hogy igény esetén akár egy külföldi beteget is hazaszállítanak, mint ahogy erre volt is már példa: néhány hete Békéscsabáról Németországba vittek egy férfit, miután megsérült.

Magyarországon 2002-ig működött egy hasonló szolgáltatás, de nem megfelelő géppel. Azóta, ha magyarokat baleset ért külföldön – amennyiben az indokolt volt -, akkor a biztosító a beteget egy külföldi légi betegszállító társasággal hozatta haza – közölte az ügyvezető igazgató.


Forrás: www.egeszsegtukor.hu – RSS