Kubica visszatér a pályaversenyekhez?

Rali

2015. október 22. csütörtök, 10:34

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI

A lengyel pilóta nyilatkozatában utalást tett arra, hogy a következő szezonban újra épített pályákon versenyezhet, emellett azonban a ralizással sem hagyna fel végleg.

Sajnos nagy bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy a Formula-1-gyel súlyos kézsérülése miatt felhagyó Robert Kubica karrierje a ralivilágbajnokságon nem lett sikertörténet: bár a lengyel versenyző 2013-ban első próbálkozásra megnyerte a WRC2-es osztályt, elmúlt két éve az elsődleges kategóriában nagy bukfencekről és elszalasztott lehetőségekről marad emlékezetes, nyers tempóját sosem tudta igazán jó eredményekre fordítani.

Már korábban is szóba került, hogy Kubica visszatérhet a pályaversenyzéshez, az erre irányuló pletykák pedig ismét erőre kaptak. Mikor a Spanyol Rali előtt 2016-os terveiről kérdezték, a lengyel így válaszolt: „Vannak hírek és nincsenek. Nem tudom, mit fogok pontosan csinálni, de a fejemben már motoszkál valami. Meglepne, ha WRC-znék egész szezonban. Lesz változás. Nem tudom, a WRC marad-e egyáltalán vagy nem, de valami más dolog is képbe jön.”

„Egy kissé megváltozott a gondolkodásom. Három évvel ezelőtt visszatértem a balesetemből, és új kihívást kerestem. A ralizás egy nagy feladat volt” – folytatta Kubica. „A következő évben azonban itt az ideje valami mást is kipróbálni. Talán mást is fogok csinálni, ám a ralival sem hagyok fel.”

A most 30 éves Kubica 2013-ban, még világbajnoki bemutatkozása előtt DTM-autót tesztelt, valamint a WTCC-vel is kapcsolatba hozták. A versenyző számos különböző kategóriából kapott ajánlatokat.

Forrás: www.formula.hu – RSS