Elkezdődött a kick-box VB!

image A magyar kick-box válogatott, több részletben , de megérkezett a törökországi Antalyába, ahol a WAKO a felnőtt kick-boksz világbajnokságot rendezi meg point-fighting, light-contact, kick-light, full-contact és formagyakorlat kategóriákban. Természetesen a csapattal tartott Dr.Leyrer Richárd MOB alelnök, a Magyar Kick-box Szövetség elnöke, aki egyben a WAKO alelnöke.

A nap folyamán Dr.Kozsla Tibor, a Semmelweis Egyetem nemzetközi igazgatója tartott a WAKO végrehajtó bizottságának egy fontos prezentációt a nemzetközi edzőképzés követelményeiről és lehetőségeiről. A világbajnokság rendkívül fontos orvosi csapatának munkáját dr. Páll Zoltán, a WAKO orvosi bizottságának elnöke vezeti majd.

      A magyar csapat a sikeres mérlegelés után nem töltötte tétlenül a napot, hiszen a nap folyamán egy erős, átmozgató jellegű edzést tartottak a szövetségi edzők. Szemmel láthatólag a magyar csapat nagy kedvvel edzett, ami biztató a hétfői versenynap előtt, s ebben segít a szép környezet, a jó ellátás. Eddig a török szervezőkön nem múlik semmi, s remélhetőleg a további napok sem hoznak kellemetlen meglepetéseket. A jókedvre szükség is van, hiszen a hétfői napon elkezdődik minden idők egyik legkeményebb kick-box világbajnoksága. A hétfői napon tartották  meg a versenybírók szemináriumát és a sorsolást is, majd az esti megnyitót követően elkezdődtek a selejtezők. A magyar csapat nyolc  újoncot is avat a világbajnokságon: Makó Evelin, Busa Gabriella, Sándor Cintia, Kiss Roland, Murvai Márton, Varga Martin, Hárságyi Roland, Elszaszer Dávid  első ízben ölti magára a felnőtt válogatott címeres mezét.

   Közülük már Elszaszer Dávid át is esett a tűzkeresztségen a hétfői versenynapon. Kick-light-ban nem hozott szerencsét a sorsolás, mert a roppant agilis orosz Rustam Mirzojev ellen kezdett – és sajnos végzett. Az első két menet nagyon szoros volt, a támadó szellemű orosz a harmadik menetben került fölénybe. Így Dávid vereséget szenvedett, s marad a bizonyításra mód a light-contactban.

   Kovács Ádám a light-contact 63 kg-ban egy „tűzrőlpattant”

mexikói fiúval csapott össze. A mexikóiak küzdőkészségét az ökölvívásból már ismerhettük. Nos, Arturo Castro Balboa cseppet sem volt szelídebb, Kovács Ádám hiába szeretett volna egy technikás taktikát alkalmazni,, a mexikói a belharcot erőltette. S bár a végén vitatható pontokat is kapott, ez a mérkőzés – sajnos – nem csak ezen múlott….Ádám majd a kick-light-ban javíthat.

   S a vesszőfutás még nem ért véget. Zsarkó Dániel Péter a horvát Marko Opsivaccal küzdött meg light-contact 74 kg-ban.

Nagy adok-kapok alakult ki, és sajnos , mi többet kaptunk, mint adtunk. A vége egy vereség lett, Zsarkó Dánielnek most már a kick-light-ra kell teljes erőbedobással koncentrálnia.

    Az első „versenyestén” nem sok babér termett sportolóinknak. Bízunk benne, hogy a folytatás már eredményesebb lesz.

  A keddi versenynapon a következő magyar érdekeltségű párosításokat várhatjuk:

Kick-light

Férfiak:

57 kg. Rizmayer Norbert – Shane Moorcroft (Dél-Afrikai

Köztársaság) a 8 közé jutásért

63 kg.Varga Martin – Ramis Abdulin (Oroszország) a 8 közé jutásért

74 kg. Zsarkó Dániel Péter – Jerzy Wronski (Lengyelország) a

8 közé jutásért

79 kg. Dinnyés Zoltán – Nikola Durics (Bosznia-Hercegovina) a 8 közé jutásért

55 kg. Busa Gabriella – Vladmira Smelkova (Szlovákia) a 8-ba jutásért

65 kg. Boros Kata – Angelique Pititot (Franciaország) a 8 közé jutásért

+ 70 kg. Sélley Anna – Anasztazija Sakina (Oroszország) a

4-be jutásért

 

Full-contact:

81 kg.Hárságyi Roland – Kumar Zalijev (Kirgizisztán) a 16 közé jutásért.

71 kg. Laszák Zoltán – Jakubo Mondroh (Franciaország) a 8-ba jutásért

 

Point –fighting:

63 kg. Veres Richárd – Arman Aipov (Kazahsztán) a 8-ba jutásért

69 kg. Veres Alex – Rebin Mahmud (Irak) a 8-ba jutásért.

79 kg. Imre Tamás – Anton Streich (Svájc) a 8-ba jutásért

84 kg. Mórádi Zsolt – Caleb Howard (Dél-Afrikai Köztársaság) a 8-ba jutásért.

89 kg. Jároszkievicz Krisztián – Foivos Soueref

(Görögország) a 8-ba jutásért

 

Nők:

60 kg. Hanicz Nelly – Remzije Jildirar (Törkország) a 8-ba jutásért

70 kg. Nagy Henrietta – Johanna Brunnbauer (Németország) a 4-be jutásért

 

Light-contact

Férfiak:

79 kg. Dinnyés Zoltán – Emanuil Dimitrov (Bulgária)

89 kg. Dancsó Zoltán – Cemal Ali Alwattar (Törökország) a 8-ba jutásért

 

50 kg. Makó Evelyn – Florence Zaobulla (Franciaország) a 8-ba jutásért

55 kg. Busa Gabriella – Giulia Marchese (Olaszország) a 8-ba jutásért

65 kg. Boros Kata – Madrícia Stallenberg (Dél-Afrikai

Köztársaság) a 8-ba jutásért

+70 kg. Sélley Anna – Diletta Faiola (Olaszország) a 8-ba

jutásért

Share: