Ellenfélnézőben így és úgy

KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK JELENTÉSE POZSONYBÓL. Az ellenfél játékának élő és videós megfigyelésével, edzéssel és némi városnézéssel készült a második, Spanyolország elleni mérkőzésre az ifjúsági leány kézilabda-válogatott a korosztályos világbajnokságon.

Roska Emese Boglárka  Tudták, ki volt Egyiptom legnagyobb szurkolója a Dánia elleni csoportmeccsen? A magyar csapat. Az együttes a Kína elleni keddi kiütéses, 44-17-es sikert követően visszabuszozott az Aegon Arénába, ellenfelet nézni, és ha már ott volt, a Svédország–Spanyolország-meccset követően az egyiptomi–dán összecsapást is megnézte a pozsonyi leány ifjúsági kézilabda-világbajnokságon.

csapat_to

Tóparti séta Pozsonyban

A szurkolás elsősorban annak szólt, hogy tavaly, az U17-es szkopjei kontinensviadalon az északiak legyőzték a lányokat. Bár a dán drukkerek csak néhány széksorral Márton Grétáék alatt ültek, ez senkit sem zavart abban, hogy megtapsolja a szép egyiptomi gólokat vagy a kapus jó védéseit – Klujber Katrin egy-egy sikeres hárításkor már-már győzelmi kiáltásokat hallatott. Egyébként a várt macska-egér harc elmaradt, hiszen Egyiptom még vezetett is 8-6-ra, csak hát a mérkőzés nem húsz, hanem hatvan percig tartott, így aztán Emma Cecilie Uhrskov Friisék 34-20-as sikerrel érvényesítették a papírformát.

Elhangzott egy-egy fél mondat a magyar csapatból, miszerint a dánok nem fejlődtek túl sokat tavaly óta, de a gyengébb kezdés senkit sem téveszt meg: számolni kell velük.

Ahogyan a csütörtöki ellenfélre, a spanyolokra is érdemes figyelni „Át kell gondolni a védekezésünket, mert gyúródnak, mindenhova bemennek, sokat kell segítenünk hátul egymásnak” – jegyezte meg Kuti Bettina, s közben (a kérdésemre) azt is elmondta: az ellenfelet szemlézve az egész csapat játékát figyelik, illetve azokat, akik a posztjukból fakadóan szembe jöhetnek velük a pályán, továbbá a kapusokat.

„Igaz, úgyis a helyzet dönti el, mit csinálok, hiszen hiába szoktam vagy kellene az egyik oldalra lőni, ha ő éppen ott áll, változtatni kell.”

Kuti megjegyezte, kíváncsi a brazilok játékára. Optimális esetben már tudhatott volna róluk, hiszen az eredeti menetrend szerint a dél-amerikai ország közvetlenül a magyarok meccse után csapott volna össze Kongóval. Csakhogy az afrikaiaknak vízumgondjai támadtak, így csak napközben érkeztek meg a szlovák fővárosba. A csoportmeccset éjszakába nyúlóan, este 21:45-től játszották, a körülményeknek (is) megfelelően Brazília demoralizáló különbséggel nyert (41-14).

A társaság az ellenfélnézés mellett a megnyitóra tért vissza a csarnokba, ám a program elé ezúttal nem illeszthetjük a megszokott, amolyan eposzi „ünnepélyes” jelzőt, sokkal inkább a jellegtelent. Rövid tanakodás után Pásztor Noémi képviselte a válogatottat a „ceremónián”, amelynek egyetlen pozitívuma a rövidsége volt.

puzzlepalya

Puzzlepálya

A szerdai szünnap délelőttjén edzett a csapat: az Elán nevű csarnok kitűnő lehet az atlétáknak, hiszen tetszetős, 200 méteres, döntött kanyaros pálya fut körbe, a kézilabdapálya viszont vélhetően inkább floorballmeccseknek adhat otthon. A kinézete miatt puzzlepályának is nevezhető felületre Pankotai Luca fejcsóválva csak annyit mondott: csúszik. Igaz, a hajtós edzést az nem befolyásolta. Fodor Csenge úgy robbant az indulásokkor, hogy laikus szemlélő nem láthatta a mozgásán: másfél hete kiment a bokája. A Klujberrel együtt bemutatott finom, pimasz, fineszes megoldásait valószínűleg még bánni fogják a kapusok.

Bár délután néhányan szívesebben nyújtották volna hosszabbra a sziesztát, a társasjáték helyett a városban sétált a csapat. A tó, a szökőkutak és a napsütés kellemesen hatott a lányokra, de a nudista strandolók látványa alaposan meglepte őket.

A spanyolok ellenben nem valószínű, hogy újat mutatnak a társulatnak, hiszen az a videózással és a tréningekkel jól felkészült az első komolyabb feladatra.

Korábbi anyagaink: beszámoló a vasárnapi érkezésrőlhétfői edzésnap, Magyarország–Kína

A magyar válogatott további programja:
Július 21., csütörtök:
18:00 Magyarország–Spanyolország
Július 22., péntek:
14:00 Magyarország–Kongó
Július 24., vasárnap:
18:00 Magyarország–Svédország
Július 25., hétfő:
14:00 Magyarország–Brazília

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS