Ellőtt remények

Érem nélkül maradtak a magyar lányok a Drzonkówban zajló junior öttusa Európa-bajnokságon. A kombinált szám, azon belül is a lövészet okozta a gondot, így az egyéni mellett a csapatérem sem jött össze.

L. G. Az előző két, remekül sikerült nap után a péntek már nem a magyar versenyzőké volt a Drzonkówban zajló junior öttusa Európa-bajnokságon. A lányok mezőnyében a szerdai selejtezőből Simon Sarolta, Boros Alexandra, Barta Luca és az egyéni induló Ormándi Rebeka is a pénteki fináléba jutott. Ott azonban nem az előzetes várakozásoknak megfelelően szerepeltek.

kallai_boros

A páston még jól ment, a lőállásban esett vissza a csapat  •  Forrás:  •  Forrás: drzonkow.pentathlon.org.pl

A csütörtöki rangsoroló vívás remekül sikerült, és pénteken az úszásra is egyedül Simon Sarolta miatt lehetett oka panasza Kállai Ákos utánpótlás-kapitánynak. A lovaglás feladta a leckét a mezőnynek, amelynek a jelentős része nem is tudta teljesíteni a pályát. A magyarok sikerrel vették, különösen Barta Luca, aki az ötödik helyen zárta a számot. Simon Sarolta és Boros Alexandra verőhibái viszont jelentős hátrányt okoztak.

Aztán jött a kombinált szám. Egészen pontosan a lövészet, hiszen a futást még remekül megoldották a lányok, de a lőállásban megremegtek a kezek.

„A lövészettel mindenkinek meggyűlt a baja – mondja szomorúan a telefonba Kállai Ákos. – Boros Alexandra és Simon Sarolta is húsz-harminc másodpercet töltött a lőállásban, Barta Luca pedig kétszer ötvenig is bent maradt. Nehéz ezt megmagyarázni, de annyira fiatal, hogy bőven van ideje javítani. Nézzük a dolgok jó oldalát: a lányok igazán remekül futottak.”

A lányok közül Simon Sarolta 9., Boros Alexandra 18., Barta Luca 24., Ormándi Rebeka 28. lett, és a csapat is csupán a 6. helyet szerezte meg.

A kapitány kedvét a fiúk rangsoroló vívása sem derítette fel. Az egyéni induló Tomasev Soma remekelt, így igazán kedvező helyből várja a szombati folytatást. Rajta kívül az izomhúzódással küzdő, gyakorlatilag fél lábon vívó, amiatt új taktikát követő Bereczki Richárd is kiérdemelte Kállai Ákos elismerését. A csapat két másik tagja, Strobl Krisztián és Farkas Martin azonban nem találta a helyét a páston, így csupán az első két versenyzőnek maradt esélye, hogy szombaton az élmezőnyben végezzen.

JUNIOR ÖTTUSA EURÓPA-BAJNOKSÁG, DRZONKÓW (LENGYELORSZÁG)
Leányok: 1. Francesca Tognetti (Olaszország), 1356 pont (vívás: 262, úszás: 283, lovaglás: 300, kombinált: 511), 2. İlke Özyüksel (Törökország), 1343 (190, 287, 286, 580), 3. Aurora Tognetti (Olaszország), 1339 (244, 295, 265, 535)… 9. Simon Sarolta 1304 (264, 254, 286, 500)… 18. Boros Alexandra 1263 (196, 294, 286, 847)… 24. Barta Luca 1205 (190, 284, 300, 431)… 28. Ormándi Rebeka 1150 (160, 268, 247, 475)
Csapatverseny: 1. Oroszország, 2. Olaszország, 3. Fehéroroszország… 6. Magyarország

Korábbi tudósításaink: 1. nap, 2. nap, 3. nap

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS