Elnapolt bajnokavatás

A Budapest Honvéd csapata győzött az U19-es labdarúgó bajnokság utolsó előtti fordulójának zárómérkőzésén, azzal pedig életben tartotta halvány bajnoki reményeit. Tóth Csaba vezetőedző előzetesen hangsúlyozta: fontos a három pont az utolsó hazai mérkőzésen.

Majer Dániel Hárompontos hátrányban várta idei utolsó előtti fellépését a Honvéd U19-es csapata. Ha nem nyer, a Puskás Akadémiáé a bajnoki arany. De nemcsak ezért várt kiemelten fontos mérkőzés a fiatalokra, hanem mert mindannyian az utolsó bajnokijukat játszották U19-es mezben a Bozsik Stadionban.

A kispestiek hamar, már a 8. percben megszerezték a vezetést Bíró Ákos révén. A lefújás előtt öt perccel azonban egyenlített az MTK. Felcsúton már készíthették a pezsgőket, a 90. percben azonban ismét jött Bíró, és megnyerte csapatának a mérkőzést.

Létkérdés volt a győzelem Forrás: magyarfutballakademia.hu

Létkérdés volt a győzelem  •  Forrás: magyarfutballakademia.hu

Tóth Csaba vezetőedző így értékelt: „Változatos, nagyon küzdelmes mérkőzést játszottak a srácok. Az első félidőben egyértelműen jobbak voltunk az MTK-nál, gólt szereztünk, majd kapufát és lesgólt is lőttünk, utóbbit vissza kell néznünk, hogy valóban az volt-e, bár ez a lényegen nem változtat. Ellenfelünknek nem volt nagy helyzete az első játékrészben, a másodikban viszont magunkra húztuk, kevésbé szervezetten játszottunk, kinyíltunk, az MTK-nak több lehetősége is adódott a gólszerzésre. A 85. percben büntetőhöz jutottak, azt is vissza kell majd néznünk… A végén aztán meg is nyerhették volna a meccset, óriási kapufát rúgtak. Szerencsére, ezt követően egyből gólt lőttünk. Nyertünk. Azt gondolom, a jobb helyzetkihasználás döntött.”

A bajnoki címre már kevés esélyt lát a tréner: „Bízunk a csodában, de valószínűleg a Felcsút már megnyeri. Az egymás elleni találkozónkon dőlt el minden, bár szerintem a döntetlen igazságosabb lett volna, de ezen most már kár rágódni.”

A szezont pénteken az MTK ellen, a mostani meccs visszavágóján zárja a Honvéd, a Puskás Akadémia szombaton játszik. „Azért hoztuk előre egy nappal a mérkőzésünket, hogy szombaton már el tudjuk engedni a gyerekeket. Véget ér az iskola, az évzáró után pedig mehetnek is pihenni, megérdemlik, nagyon jól teljesítettek. Jövőre mindegyikük felkerül az NB III-as csapatba, remélhetőleg minél többen lehetőséget kapnak a következő idénytől a felnőtt mezőnyben való bizonyításra.”

Az U19-es korosztály küzdelmei tehát a hétvégén zárulnak, legkésőbb szombaton kiderül, a Puskás Akadémia vagy a Honvéd nyeri az aranyat.

U19-ES BAJNOKSÁG, FELSŐHÁZ
Budapest Honvéd-MFA–MTK 2-1 (1-0)
Bozsik József Stadion
Gólszerző: Bíró Ákos (8., 90.), illetve Szerencsi Miklós (85.)

 

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS