Elődöntőben a leányok

Veretlenül zárta a csoportkört a magyar női U19-es floorball-válogatott a belleville-i világbajnokságon. A B divízióban az Egyesült Államok együttesét is magabiztosan, 9-1 arányban múlta felül, biztosítva helyét a szombati elődöntőben.

Majer Dániel A korábbiaknál kevésbé elsöprő, azért így is tekintélyes verést mért ellenfelére a magyar női U19-es floorball válogatott.

Küzdelem az volt Forrás: IFF (flickr.com)

Küzdelem az volt  •  Forrás: IFF (flickr.com)

Az Ontario tartománybeli Belleville hokicsarnokában 196 néző előtt indult a találkozó, a tét pedig nem kisebb volt, mint a C csoport első helye. Ezúttal elmaradt az előző mérkőzéseken megszokottá vált korai gól, az ahhoz szokott magyar szurkolóknak örökkévalóság lehetett az a nyolc perc, amennyit válogatottunk vezető találatára kellett várni. A jeget Kelemen Anikó csapatkapitány törte meg, miután Fodor Eszter passzát váltotta gólra. Bő négy percig még tartotta magát az amerikai csapat, a 13. percben azonban újra kapitulált, Elek Zóra zörgette meg a hálót, emberelőnyben. Ekkor úgy tűnt, bekövetkezik a tengerentúliak összeomlása, hiszen fél perccel később ismét maga mögé nyúlhatott Aaron kapus: Kelemen Anikó másodszor talált. Amikor már azt hihettük, félig eldőlt a meccs, zavar támadt, és megtörtént az, amire a magyar válogatott kanadai tartózkodása alatt még nem volt példa: gólt kapott a csapat.

Pár percig tán reménykedtek az amerikaiak, egészen Gönczi Eszter góljáig, aki két perccel a harmad vége előtt talált be, így 4-1-es magyar vezetéssel vonulhattak az öltözőbe a felek.

A második harmadra visszatért a mieink jó szokása, érkezett a meccs elején hiányolt korai gól Kelemen Anikó előadásában, aki mindössze 48 másodperccel a kezdést követően lőtt a hálóba. A gyors kezdést lassabb folytatás követte, de így is sikerült három simával behúzni a játékrészt.

Kezd gyanússá válni, hogy valamiféle versengés folyik az öltözőben, Tóth Marcella ugyanis tíz másodperccel a harmadik harmad kezdete után máris gólnak örülhetett (8-1). Azért érződött, hogy a végén már nem szakadtak meg a lányok, gondolva a holnapra, amikor jelenésük lesz az elődöntőben. Egy gól azért még született, Tóth Marcella állította be a 9–1-es végeredményt.

A találkozó legjobbjának magyar oldalon a négy gólt és egy gólpasszt jegyző Kelemen Anikót választották, és ahogy az már a válogatottunk ellen szinte szokás, az ellenfél csapatából a címet a kapus kapta.

A torna szombaton az elődöntőkkel folytatódik, a magyar csapat ellenfele a Kanada–Németország párharcból kerül ki, az éjszakai órákban.

Jaczkó Róbert, a magyar floorball szövetség főtitkára értékel:
„Nem tudtuk előre felmérni az Egyesült Államok játékerejét, mert újoncok a vébén. Jól játszott a csapat, Kelemen Anikó ma egészen kivételes napot fogott ki, de a többiek sem panaszkodhattak. Ugyan kaptunk egy gólt, de az emberhátrányos helyzeteket sikerült kivédekezni. A Kanada–Németország párharc nyertese lesz az ellenfelünk az elődöntőben, a hazai csapattal talán jobban járnánk a kivételes hangulat és a szurkolók miatt. Mindenesetre jó lenne, ha az elődöntőben is az eddigiekhez hasonló sima győzelmet sikerülne aratni, hogy minél kevésbé fáradjanak el a lányok a fináléra”.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS