Először a dobogón

Wittmann Kristóf először állhatott fel világverseny dobogójára, és a bravúros bronzérme azt is jelenti, hogy a magyar juniorválogatott mindhárom fogásnemben nyert érmet a junior-világbajnokságon. A nap döbbenete: orosz szereplő nélkül zajlottak a szabadfogású döntők. A négy aranyból kettő az amerikaiaké, kettő az irániaké lett.

Szekeres István Megkezdte junior-világbajnoki versenyét a szabadfogás is a franciaországi Mâconban, az első napon három magyarral a mezőnyben. A 96 kg-ban a Haladás VSE versenyzője, Wittmann Kristóf a nyolcaddöntőben kezdett, ahol legyőzte a moldovai Dmitri Ceacustát, aki az ifjúsági olimpia ezüstérmese volt, és a kadetkorsztályból van Eb-ezüstje és vb-bronza is. Kristóf végig a kezében tartotta a meccset, és meggyőző fölénnyel, 3-1-re nyert.

WittmannVilágversenyek idején gyakran megjegyzem a beszámolómban, hogy – legyen bármilyen is a sorsolás – az éremközeli helyzet kiharcolásához egy bravúrra okvetlenül szükség van. Kristóf azt a negyeddöntőben hozta. Az ellenfél a grúz Givi Matcsarasvili volt, aki két éve kadetvébét nyert, míg az idén második lett a junior-Eb-n és harmadik az U23-as Európa-bajnokságon. Ő szerezte meg a vezetést, fogjuk rá, hogy levitellel, 2-0-ra, bár inkább mintha csak kitolta volna a szőnyegről a magyart, amiért csak egy pont jár…

Ennek azonban már semmi jelentősége, mert a grúz beugrott páros lábra, Kristóf azonban nemcsak blokkolta, hanem tovább is vitte: combtőfogásos átemeléssel maga alá nyekkentette, és két vállra fektette.

A mérkőzés 1:23. percében!

A 74 kg selejtezőjében Lukács Botond nem egész négy perc maradt alul technikaival (1-12) az orosz Szucskov ellen. Csakhogy a legyőzője meg a nyolcaddöntőben, 4-0-s vezetés után, 8-4-re kikapott ki az iráni Bazrighalehtől, és azzal a csepeli legény kiesett. Valamivel szerencsésebbnek látszott, noha elsőre szintén orosz ellenfelet kapott a 60 kg-os Egyed Balázs, és technikai tussal (0-10) vereséget szenvedett. Kezsik Csimba azonban elődöntőt birkózott, és ha nyer, a nagykanizsai birkózó a vigaszágon folytathatja. De nem nyert. A későbbi iráni aranyérmes, Peiman Bjabani 5-1-re elverte.

És mit ad isten!… Ilyet még tényleg nem pipált a világ: teljes versenynap lement szabadfogásban, négy súlycsoportban – és orosz birkózó nem került döntőbe. Mi több, a szovjet utódállamok képviselői közül is csak egyetlen, árva kirgiz, de ő sem nyerte meg az 50 kilót.

A fináléba öt ország versenyzői jutottak: három iráni, két amerikai, egy-egy kirgiz, török… És hát: német. Mert a 96 kg elődöntőjében Erik Thiele, a tavalyi junior Eb ezüst- és az idei felnőtt-Eb bronzérmese férfias, kemény küzdelemben 6-1-re végül legyűrte a mi Kristófunkat.

Wittmann ellenfele a bronzmérkőzésen az olasz Simone Iannattoni, a nap egyik meglepetésembere lett. A vigaszágon – szinte hihetetlen – a kazah Tasbolt 9-2-vel intézte el. Mit tudhat ez a Simone fiú? – merengtem el magam is, miután a közvetítés adta bőség zavarában egyetlen meccsét sem láttam. A bronzmeccsen megcsinált egy féllábkiemeléses levitelt, megpróbálkozott nyakba emeléses akcióval is.

De szinte minden lepergett Wittmann Kristófról, aki vasmarokkal fogta. Olyannyira, hogy noha Iannattoni olaszos temperamentummal próbált rohamozni, mindkét menetben megintették, miközben a szombathelyi versenyző háromszor is kiléptette, majd 5-2 után még mögé is került, 7-2-ért.

A szabadfogású bronz egyben azt is jelenti, hogy a magyar delegáció azon kevesek közé tartozik a junior-világbajnokságon, amelyik mindhárom fogásnemben érmet tudott szerezni. Ez igazán fényes siker!

A nap négy aranyérme közül kettő jutott az Egyesült Államokba és kettő Iránba. Alighanem világcsúcs a junior-világbajnokságok döntőinek a történetében a 74 kg-os, amerikai Mark Hull sikere: levitel után valóságos vasorsót rakott az iráni ellenfele lábára, és körülhempergőzte vele a szőnyeget.

Harmincegy másodperc alatt meglett a technikai tus, és azzal a nap második amerikai aranya.

JUNIOR-VILÁGBAJNOKSÁG, MÂCON (FRANCIAORSZÁG)
Szabadfogás, 1. nap: 50, 60, 74, 96 kg
A nap magyar szereplői
50 kg (22 induló): nincs magyar. 60 kg (24): Egyed Balázs. 74 kg (27): Lukács Botond. 96 kg (25): Wittmann Kristóf
A nap magyar mérkőzései
Selejtező. Nyikita Szucskov (orosz)–Lukács technikai tus, 12-1 a 3:59. percben. Nyolcaddöntő. Kezsik Csimba (orosz)–Egyed technikai tus, 10-0 az 1:49. percben. Wittmann–Dmitri Ceacusta (moldovai) 3-1. Negyeddöntő. Wittmann–Givi Matcsarasvili (grúz) tus, átemelés után az 1:23. percben
Elődöntő. Erik Thiele (német)–Wittmann 6-1
Bronzmérkőzés. Wittmann–Simone Iannattoni (olasz) 7-2
A nap világbajnokai és a magyarok helyezése
50 kg: Spencer Lee (Egyesült Államok), magyar induló nem volt
60 kg: Peiman Bjabani (Irán),… 19. Egyed Balázs
74 kg: Mark Hall II (Egyesült Államok),… 22. Lukács Botond
96 kg: Hoszein Sahbazigazvar (Irán),… 3. Wittmann Kristóf (Magyarország) 

Amit eddig írtunk a versenyről
Mâcon szőnyegein (előzetes)
1. versenynap: kötöttfogás 50, 60, 74, 98 kg
2. versenynap: kötöttfogás 55, 66, 84, 120 kg
3. versenyap: női birkózás 44, 51, 59, 67 kg
4. versenynap: női birkózás 48, 55, 63, 72 kg

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS