Először, de nem utoljára

Logikus lépésként határoztak arról, hogy életre hívják az ifjúsági atlétikai Európa-bajnokságot, amelynek első kiadását csütörtöktől a grúz fővárosban, Tbilisziben tartják. A hazai szövetség sportigazgatója, Spiriev Attila azonban óva int mindenkit az eredmény hajhászásától.

reb Az atlétika történetében először rendeznek ifjúsági Európa-bajnokságot. A grúz fővárosban, Tbilisziben népes, 42 fős magyar csapat indul, s már csak azért is kiemelt figyelmet élvez a csütörtökön rajtoló megméretés, mert két év múlva Győr ad otthont a korosztály kontinensviadalának – egy esztendővel az ugyanott esedékes Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF) követően.

tbiliszi_srtadion_830

Tbiliszi már várja a fiatal atlétákat  •  Forrás: MASZ

Figyelemreméltó duplázás, hogy míg tavaly Tbilisziben rendeztek EYOF-ot, most pedig ifjúsági atlétikai Eb-t, 2017-2018-ban Győr lesz kétszer is házigazda.

„Kettős érzéseim vannak az ifjúsági Európa-bajnoksággal kapcsolatban – jegyezte meg Spiriev Attila, a szövetség sportigazgatója, akiről köztudott: legalábbis visszafogott lelkesedéssel figyeli a korai versenyeztetést. – A korosztálynak világbajnokságokat rendeznek, így logikus döntés volt pótolni az EYOF és az aközött lévő hiányzó láncszemet. Ugyanakkor óvatosan kell bánni a fiatalok korai nemzetközi szerepeltetésével. A gyerekeknek szükségük van a közvetlen és a minél gyakoribb motivációra, az edzőknek azonban muszáj helyesen kezelniük a lehetőséget: a fejlődés és fejlesztés része legyen a tapasztalatot adó, a távlati pályafutást szolgáló indulás.”

Spiriev nem kedveli a szerinte a szocialista tervgazdálkodásra hajazó „hány érem várható?” típusú kérdéseket, így nem jósol. Úgy látja, sok tehetséges gyerek van a korosztályban, nem lepődne meg a dobogós helyezéseken, és több döntőbe jutást is remél, de mert olykor nagyon kevés választja el a bronzérmest attól, aki nem kerül a fináléba, mértéktartással kezeli az eredményeket. Úgyis az a fontos, hogy később, felnőttkorban legyenek sikeresek az atléták.

Magyariné Oroszi Zsuzsanna egyébként arról adott információt, hogy a csapat Isztambulon keresztül biztonságban és sikeresen megérkezett Grúziába. A tervek szerint szerdán a fiúk-lányok megismerkednek a verseny helyszínével, este pedig az ünnepélyes megnyitón vesznek részt.

A verseny időrendjét és honlapját is könnyen elérheti.

IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI EURÓPA-BAJNOKSÁG, TBILISZI
A magyar csapat
Fiúk.
Pisch Milán (100 m, váltó), Baki Barnabás (200 m, váltó), Martinek Richárd (200 m, váltó), Jagodics Dennis (400 m, váltó), Eszes Dániel (110 m gát, váltó), Bak Bálint (110 m gát), Jerémiás Donát (400 m gát, váltó), Bartha Előd (400 m gát), Nagy Dániel (2000 m akadály), Szemerei Levente (2000 m akadály), Pázmándi Dominik (magas), Abdul Kevin (magas), Simonváros Csanád (rúd), Leveleki Bence (távol, hármas ?), Salamon András (távol), Balogh Kristóf (hármas), Kovács László (súly), Aranyi Ferenc (diszkosz), Varga Donát (kalapács), Czeller Gábor (kalapács), Sárossi Bálint (10000 m gyaloglás)
Leányok. Furulyás Lili (100 m, váltó), Renkó Evelin (200 m, váltó), Király Adél (400 m, váltó), Budai Boglárka (800 m váltó), Darabos Aliz (800 m), Almási Fanni (400 m gát), Tóth Rebeka (400 m gát), Pavuk Tíra (2000 m akadály), Mógor Boglárka (2000 m akadály), Kriszt Katalin (magas), Klekner Hanga (rúd), Schvara Anna (rúd), Farkas Petra (távol), Lipták Aliz (hármas, váltó), Szatló Nóra (súly), Takács Dóra (diszkosz), Németh Zsanett (kalapács), Schmölcz Mirtill (gerely), Máté Fanni (gerely), Dimanopulosz Daphne (5000 m gyaloglás), Mátó Sára (hétpróba)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS