Először vehették birtokba a lovasok a megújult Nemzeti Lovardát

2 nap, 6 versenyszám, több mint 60 lovas, közel 120 ló és egy régi-új helyszín, ami minden magyar lovas szívét megdobogtatja: sikeresen vizsgázott a hétvégi kétnapos tesztversenyen a megújult Nemzeti Lovarda.

Egy kétnapos meghívásos tesztversenyen vehették először birtokba a Nemzeti Lovardát a díjugratók a hétvégén. Ez volt a Tattersall első éles tesztje, ahol már versenykörülmények között vizsgáztak a bokszok, a kültéri pálya, a fedelesek, a világítás, a nézőtér fűtése, a kijelzők és még megannyi apróság, ami ahhoz kell, hogy a lovak, lovasok és a nézők egyaránt jól érezzék magukat.

Nemzetilovarda-kobli-palya

A Nemzeti Lovarda főépülete, a Kóbli és a központi négyévszakos pálya

Mint Alice Csodaországban

A versenyzők és a nézők egyöntetű visszajelzése alapján pedig a létesítmény jól vizsgázott. Mint az egyik szervező elmondta, látni lehetett a csodálatot a belépők arcán: “úgy néztek körbe, mint Alice Csodaországban”.

Nemzetilovarda-fedeles

Nagyon vártuk már

Fábiáncsics Gábor, a Nemzeti Lovarda igazgatója végig felügyelte a felújítási munkálatokat, és különösen nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a megújuló Nemzeti Lovardában minden a lovak és a lovasok kényelmét szolgálja. Mint mondja, szerencsére sikerült a kivitelezőkkel jó együttműködést kialakítani, így még hatékonyabb volt a közös munka.

Díjugrató versenyzőként és lótulajdonosként Fábiáncsics Gábor különösen nagy hangsúlyt helyezett a lovastechnológiára, hogy a bokszok, a pályák, a fedeles lovardák, az akadálypark és a világítás egyaránt olyan legyen, hogy a lovasok és lovak egyaránt jól érezzék magukat úgy a versenyek, mint a napi munka során. “Kihoztuk a maximumot a terület adottságaiból” – mondja.

“Nagyon vártuk már, hogy végre birtokba vehessék a lovasok a Nemzeti Lovardát. A hétvégén a magyar díjugrató sport kiválóságainak nagy része eljött és mindannyian nagyon pozitívan nyilatkoztak” – összegezte a hétvégét Fábiáncsics Gábor.

Nemzetilovarda-bufe

Ember- és lóközpontú, barátságos atmoszféra

Nagyon fontos volt ez a tesztverseny, hogy a decemberi világkupán már minden kipróbáltan tökéletesen működjön – mondta Stróbl Dorottya, a Magyar Lovas Szövetség főtitkára.

Csodálatos volt látni, milyen sokan várták, hogy a Nemzeti Lovarda újra megnyissa a kapuit. Sok olyan lovas is kilátogatott, aki lehet, hogy már nem versenyzik, de korábban a Tattersallban lovagolt és most eljött megnézni.

Ez egy kisebb meghívásos nemzeti verseny volt, de a vasárnapi nagy versenyszámban mindenki tapsolt a hibátlan lovasoknak – ez korábban nem gyakran fordult elő díjugrató versenyeken. Olyan atmoszférája lett a fedeles lovardának, ami ember- és lóközpontú, nagyon barátságos és nagyon jó hangulatot teremt. Csodálatos érzés volt” – foglalta össze a hétvége során tapasztaltakat Stróbl Dorottya.

Nemzetilovarda-fedeles2

Decemberben világkupa

A Nemzeti Lovardában pedig nincs megállás, hiszen december 15-17. között már egy CSI2*-W világkupának ad otthont a létesítmény.

Nemzetilovarda-eletkep

Nézz körül Te is a megújult Nemzeti Lovardában

Szalontai Virág és Szladek Péter, a Ribbon Rider bloggerei, illetve a Riderline munkatársai is ott voltak a hétvégén a Nemzeti Lovardában, és videón örökítették meg kapunyitást követő pillanatokat:

https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=52nKCCvx6rY

 

Írta: Magyar Dorottya
Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfoto.hu
Videó: Szladek Péter

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS