Kihasználva legnagyobb riválisai "más irányú elfoglaltságát", illetve pihenőjét, a Blackburn Rovers otthonában pályára lépő, címvédő Manchester United győzelme esetén az élre ugorhat vasárnap az angol labdarúgó Premier League-ben.
A múlt heti, Chelsea elleni rangadót, majd szerdán a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőt is elbukó Vörös Ördögökre ugyanakkor ezúttal sem vár könnyű feladat, mert bár a házigazdák csak a 11. helyen állnak, a szezon eddigi részében otthon meggyőzően teljesítettek: kilenc győzelem és öt döntetlen mellett mindössze kétszer szenvedtek vereséget. Egy esetleges újabb botlás nagyon sokba kerülhet Sir Alex Ferguson gárdájának, a pontvadászatból ugyanis csupán öt kör van hátra, azaz amelyik csapat bajnok akar lenni, az innentől kezdve már nem hibázhat.
A hétvégén mindössze hat meccset bonyolítanak le a bajnokságban (a Gera Zoltánnal csütörtökön Európa Liga-elődöntőbe jutott Fulham a sorozat legjobb négy együttese közé szintén bekerült Liverpool otthonában szerepel), mivel négy csapat az FA Kupa elődöntőjében lép pályára szombaton, illetve vasárnap. A címvédő Chelsea az Aston Villával, a 2008-as győztes Portsmouth pedig a Tottenham Hotspurrel csap majd össze a Wembley Stadionban.
A hétvégi program:
Premier League, 34. forduló:
szombat:
Hull City-Burnley 16 ó
West Ham United-Sunderland 16
vasárnap:
Wolverhampton Wanderers-Stoke City 13 ó
Blackburn Rovers-Manchester United 14:30
FC Liverpool-Fulham 16
Manchester City-Birmingham City 17
FA Kupa, elődöntő (London, Wembley Stadion):
szombat:
Aston Villa-Chelsea 18 ó
vasárnap:
Tottenham Hotspur-Portsmouth 17 ó