Elsők a magyarok az EB-n 14 éremmel

A kenus Kiss Tamás arany-, a kajakos Bodonyi Dóra pedig ezüstérmet nyert a moszkvai kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi zárónapjának 5000 méteres versenyeiben.

noi-kajak-negyes

A zárónap első 5000 méteres versenyében Bodonyi gyakorlatilag végig az élbolyban haladt, a fehérorosz Marina Litvincsuk és az orosz Juliana Salahova társaságában. Az utolsó 300 méterre szinte egyszerre érkezett meg az első három, az élen a fehérorosz haladt, majd Bodonyi és az orosz következett, előzni már egyikük sem tudott, így a magyar kajakos ezüstérmet szerzett.
„Kicsit beragadtam a rajtnál, de szerencsére sikerült gyorsan utolérnem a mezőnyt és megnyugodtam. Itt volt a tavalyi vb első hat helyezettje, picit izgultam is, hiszen úgy gondolom, nem vagyok annyira óriási nagy formában, de ehhez képest jól ment. Az első helyezett a mezőny fölött áll, bármit csinálhattam, nem tudtam utolérni, ugyanakkor büszke vagyok rá, hogy tudtam tartani vele a lépést, és második lettem” – nyilatkozta az MTI-nek az eredményhirdetést követően a magyar kajakos.
Ezt követően Kiss Tamás következett, a párosban Pekingben 1000 méteren olimpiai bronzérmes magyar versenyző szinte rögtön az élre állt, és az első nagy kört követően gyakorlatilag biztossá vált, hogy közte és a német Ronald Verch között dől el az aranyérem sorsa.
A záró körre Kiss elsőként fordult rá, nem volt könnyű dolga, mert az utolsó helyezettet kellett leköröznie. Az utolsó egyenesre ráfordulva a német megpróbálta lehajrázni Kisst, de ötven méterrel a cél előtt a magyar kenus még egy olyat „rá tudott tenni”, hogy szinte állva hagyta riválisát.
„Futam közben kétszer is hibázott a német fiú, mindkétszer megpróbáltam kihasználni, hogy ledobjam a vízről, de nagyon résen volt és nem sikerült. Az utolsó előtti körben azon gondolkoztam, hogy én indultam 500 egyesben, ő viszont nem, tehát valószínűleg én vagyok a gyorsabb, ami azt jelenti, hogy az utolsó 200-on meg tudom verni, és ez be is igazolódott” – mondta az MTI-nek Kiss.
Az Eb zárószámában, K-1 5000 méteren Solti László képviselte a magyar színeket. Az első nagy kört követően egy hétfős csoport – köztük Solti is – ellépett a mezőnytől, és gyakorlatilag végig egymással harcolt. Solti az utolsó körének a második-harmadik helyen kezdett neki, a hajrában azonban nem tudta megtartani ezt a pozíciót és az ötödik lett.
A magyarok ezzel 14 éremmel, 5 arannyal, 5 ezüsttel és 4 bronzzal zárták a kontinensviadalt.
Eredmények:
férfi C-1, 5000 m, Európa-bajnok:
———————————
KISS TAMÁS 22:15.350 perc
2. Ronald Verch (Németország) 22:19.180
3. Mateusz Kaminski (Lengyelország) 22:48.500

férfi K-1 5000 m, Európa-bajnok:
——————————–
Fernando Pimenta (Portugália) 20:09.690 perc
2. René Poulsen (Dánia) 20:11.870
3. Aleh Jurenyina (Fehéroroszország) 20:12.420
…5. SOLTI LÁSZLÓ 20:20.510

női K-1 5000 m, Európa-bajnok:
——————————
Marina Litvincsuk (Fehéroroszország) 22:23.450 perc
2. BODONYI DÓRA 22:24.550
3. Juliana Salahova (Oroszország) 22:25.750