Elsőként a négyben

Elődöntőbe jutott a férfi U20-as vízilabda-válogatott az almati világbajnokságon. Horkai György együttese a negyeddöntőben, parádés második negyedet produkálva, 15-12-re győzte le Montenegrót.

Pusztai Viola „Ha az elején megfogjuk Montenegrót, akkor könnyebb meccs várhat ránk” – vélte Nagy Ádám még a világbajnoki negyeddöntő előtt, azonban az első negyed után félő volt, hogy másképp alakul. A férfi U20-as vízilabda-válogatott ugyanis hiába szerezte meg a vezetést, Kardos Gergely pedig hiába védett jól, egy-egy hiba elég volt ahhoz, hogy a montenegróiak 3-1-re vezessenek.

Almati központi uszodájában nem sok minden rázhatta fel a fiúkat, de nem is kellett hangos szurkolás vagy ütemes zene ahhoz, hogy a második negyedben, a remek védekezésnek is köszönhetően, megfordítsák a meccset, majd elhúzzanak ellenfelüktől. Az öt az öt elleni játékban ránézésre nincs akkora szerepe a centerjátéknak, miután a gólok többsége kívülről, vagy szélről született, utóbbi „műfajban” Sedlmayer Tamás parádés kétkapufás gólja emelendő ki. No, meg Zalánki Gergő sípszó előtti találata: próba, szerencse-alapon saját térfeléről lőtte a labdát a montenegrói kapura. Ő is csak mosolygott, amikor látta, hogy bement.

Elődöntőben a csapat Forrás: waterpolo.hu

Elődöntőben a csapat  •  Forrás: waterpolo.hu

Manhercz Krisztián a harmadik negyed elején gondolta úgy, ha csapattársának a másik oldalról sikerült, akkor neki miért ne menne távolról, s igaza lett. Nagy Ádám remek csuklómozdulattal szerezte meg a magyar csapat következő találatát, ekkor már 12-6 volt az állás. A folytatásában a védekezésé lett a főszerep, ami a támadáshoz hasonlóan, remekül működött, így a montenegróiak nem tudták jelentősen csökkenteni a hátrányukat.

Az utolsó negyedre 13-8-cal fordultak a felek. Azok a fránya beúszások csak nem akartak összejönni, persze az ellenfelet dicséri, hogy remekül fogták az embert. Eközben pedig elöl is eredményesek voltak, és belátható távolságra kerültek. Horkai György szövetségi kapitány heves gesztikulálása is mutatta: változtatni kell. Ennek ellenére az időkérés után Montenegró talált be emberelőnyből, majd a kapufa mentette meg a csapatot attól, hogy már csak eggyel vezessen.

A csapat benjáminja, Nagy Ádám törte meg aztán a hosszan tartó magyar gólcsendet két és fél perccel a vége előtt. Erre Montenegró gyorsan válaszolt, de miután Kolozsi Marcell is betalált, és az ellenfél centere elhamarkodottan lőtte a labdát Kardos kapujára, így bizonyossá vált, hogy a fiúk az elődöntőbe jutnak. A vége 15-12 lett.

Az U20-as fiúk megtörték a jeget. A magyar válogatottak közül világversenyen idén csak nekik sikerült a négybe kerülniük. A döntőbe jutásért az Olaszország−Ausztrália mérkőzés győztesével játszanak.

A másik ágon Görögország végleges kiállításoktól sem mentes összecsapáson 13-12-re nyert a negyeddöntőig magabiztosan menetelő horvátok ellen. Az ellenfél Szerbia lesz az elődöntőben.

FÉRFI U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, ALMATI
Negyeddöntő
Magyarország−Montenegró 15-12 (2-3, 8-3, 3-2, 2-4)
A magyar gólszerzők: Zalánki 4, Manhercz K. 3, Sedlmayer 2, Nagy Á. 2, Kolozsi 2, Kovács G., Pohl
A további mérkőzések: Görögország−Horvátország 13-12
Szerbia−Spanyolország 15-11
Olaszország−Ausztrália később

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS