Elsőre első

Nagyszerűen kezdte az suhli junior sportlövő Világ Kupa-versenyt Péni István, miután vasárnap megnyerte a kisöbű szabadpuska 60 m-es számot. A sikerét extrém körülmények között, csípős hidegben és orkánerejű szélben érte el.

reb ,,Történelmi győzelem” – írta a szövetségnek Péni István, miután a kisöbű szabadpuska 60 fekvő versenyszámban az első helyen zárt a németországi Suhlban zajló junior Világ Kupa-viadalon..

peni_istvan_junior_vk

Péni István kedvenc helyén, a dobogó legmagasabb fokán

Az UTE riói olimpiára készülő 19 éves sportlövője nem túlzott a jelzővel, hiszen korábban nem rendeztek a korosztályos elitnek VK-versenyt (az idei évtől kezdve kettő is lesz). Péni már az alapversenyben jól célzott, és negyedik helyen került a fináléba. A döntő előtt nullázzák a pontokat, s a hektikusságra jellemző, hogy a kvalifikációban a magyar előtt végző riválisok a végső szakaszban mind mögéje kerültek, miközben Kissné Oroszi Edit tanítványa remelt. A norvég Vegard Nordhagen mögötte egy tizeddel, 202,6 ponttal lett a második, míg a harmadikként a svéd Ludwig Wassmann (181,6) zárt.

„Borzasztóan hideg van, tegnapelőtt még hó is esett – számolt be immár a honlapunknak az újdonsült junior VK-győztes. – Így persze eléggé kellemetlen a földön feküdni. A szél is iszonyatosan erős, még a sátrakat is felborította, ráadásul a versenyre sem állt el. Teljesen szétfagytak, és elmerevedtek az izmaim. A döntőt vagy ötször megszakították, szóval pikáns kis versenyen vagyunk túl, de örülök, hogy nyertem. Még mindig fantasztikus ez az érzés.”

Még gyűjtheti az élményeket, hiszen 10 m légpuskában és 50 három testhelyzetben is fegyvert ragad. Ami a többieket illeti: a lányok kisöbű szabadpuska 60 fekvő versenyszámában Toma Dorina 27, Gáspár Lalita a 28., Kozma Nikolett pedig a 41. lett.

Az eredményeket ITT találja meg.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS