Elsőre nem sikerült

Dénes Mercédesz az első mérkőzésén vereséget szenvedett a szerbiai Zrenjaninban, az európai kvalifikációs versenye. Mivel csak a döntő két szereplője szerez kvótát, az érdi birkózó ezúttal lemaradt róla. Még két kvalifikációs viadal van hátra.

Szekeres István A két utánpótláskorú magyar közül a zrenjanini verseny első napján Dénes Mercédesz (53 kg) lépett szőnyegre, rendkívül nehéz sorsolás terhével. A 14 fős mezőnyben a 8-as sorszámot kapta ki, vagyis úgy került az alsó ágra, hogy – ráadásul – selejtezőt is kellett vívnia…
Az Érdi Spartacus jogosan nagy reménysége elsőként az ukrán Julija Havaldzsi-Blahinja ellen birkózott. Az egykori junior világ- és Európa-bajnok, most 26 éves ellenfél 2011-ben felnőtt Eb-t nyert, az idei kontinensbajnokságon bronzérmes volt.

MerciA végeredmény ne tévesszen meg senkit: az ukrán végül tussal nyert az 5:08. percben, de az érdi kadet Európa-bajnok most vívta ellene a legjobb meccsét.
Korán jött az ukrán vezetés (35. másodperc, levitel 0-2), és Mercédesz bátran támadni kezdett. Blahinjának azonban nagyon erős a dereka, és igen stabilan áll a lábán, annak tudható be, hogy a magyar lábramenését megfogta, abból visszaültette (0-4), majd megpörgette (0-6).
A második menetben másfél percen át Merci ment előre, akkor azonban az ukrán mögékerült (0-8). Nem sokkal később hídba billentéssel kialakult a 0-10, a technikai tus, de közben valódi tus is született.

Nem volt tehát egyoldalú a mérkőzés, a megalapozott tudás és a nagyobb rutin döntött, amelyet azonban az elkövetkező években nyilván a 22 esztendős Mercédesz is megszerez.

A két kvótát az 53 kg-ban a 26 éves, lengyel Katarzyna Krawczyk, illetve – a magyar szereplő ágán – a 23 éves, német Nina Hemmer szerezte meg a hazájának. A korábbi junior Európa-bajnok, az idei felnőtt Eb-n bronzérmes Hemmer az elődöntőben a magyar ellen győztes Blahinját 10-8-ra győzte le; a tavalyi vébén Mercédeszt tussal verte meg.

Egy hét múlva a mongóliai világkvalifikációs viadalon Galambos Ramóna (19) lép szőnyegre az 53 kg-ban.

Zrenjaninban a másik utánpótláskorú magyar, Németh Zsanett versenyére, a 75 kg-ban vasárnap kerül sor.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS