Elszúrt rajt: Räikkönen már másképp látja

Kimi Räikkönen (Fotó: Bearne / XPB Images)

Kimi Räikkönen (Fotó: Bearne / XPB Images)

Hiába szerezte meg két héttel ezelőtt Monzában idei legjobb rajthelyezését Kimi Räikkönen, már a vasárnapi verseny első pillanataiban semmissé váltak szombati erőfeszítései. A finn csúnyán beragadt a rajtnál, ami miatt aztán pár másodperc alatt a mezőny végén találta magát. A futamot követően 2007 bajnoka elmondta, amikor fölengedte az első kuplungot, autóján egyszerűen bekapcsolt a lefulladásgátló, s mindent újra kellett kezdenie. Akkor még úgy gondolta, technikai problémával volt dolga, főnöke, Mauirizo Arrivabene később azonban már arról beszélt, tudomásuk szerint versenyzőjük hibázott.

Mindezt ma már Räikkönen is beismeri – jóllehet a pontos okokat elmondása szerint még mindig nem egészen érti. „Működött a lefulladásgátló, és hogy miért… én úgy gondolom, mindent megfelelően csináltam, viszont talán az ujjam lecsúszhatott, vagy valami hasonló történhetett a második kuplungkarnál, ami ezáltal valamiért rossz pozícióba került” – nyilatkozta a „Jégember” Szingapúrban. „De mindegy is, a végeredmény ugyanaz. Nagy kár érte, de tanulnunk kell belőle. Kissé csalódást keltő volt, hogy kétszáz méter megtétele után már a mezőny rossz oldalán voltunk, de időnként megesik.”

Räikkönen a kérdésre, gyakorolta-e azóta a rajtokat a szimulátorban, elmondta, nincs szükség semmiféle változtatásra a rajtprocedúrában.  „Itt nincs szó arról, hogy valamit másképp kell csinálni. Ez csak egy apró probléma volt, amelynek végül komoly következménye lett. Régóta ugyanúgy csinálunk mindent, most csak egyszerűen rossz időpontban történt mindez. Az új szabályok semmin sem változtattak. Tavaly is épp úgy előfordulhatott volna velem mindez, ahogy az idei év korábbi szakaszában is” – cáfolt rá a felvetésre, miszerint a Belgiumtól módosított rajtprocedúra tréfálhatta meg őt.

Räikkönen Olaszországban 2013 óta először állhatott az első rajtsorban, idei önmagához képest pedig kimondottan jó időmérős formát mutatott, hiszen Sebastian Vettel eddig az esetek többségében legyőzte őt szombaton. Hasonlóan jó időmérős teljesítményre Szingapúrban is nagy szüksége lenne, mivel az utcai pályán nem olyan könnyű előzni – elmondása szerint ugyanakkor korai lenne azt állítani, hogy áttörést ért el a kvalifikáción. „Nem, mindent ugyanúgy csináltam, mint előtte. Nem gondolnám, hogy bármi speciálisat is csináltunk volna, csak egész hétvégén minden jól ment, és megfelelően fel tudtunk készülni. A legtöbb hétvégén jól éreztem magam az autóban, szóval csak az apró részleteken múlik minden – ezek megnehezíthetik a dolgokat” – magyarázta.

 

Forrás: www.telesport.hu – RSS