Rendkívül kellemes estével ajándékozta meg a Komárom megyei Neszmélyben működő „Hídverő Olimpiai Baráti Kör” tagjait hétfőn Köteles Erzsébet, a legidősebb, itthon élő olimpiai bajnokunk.
Az 1956-ban, Melbourne-ben a kéziszer csapat tagjaként ötkarikás győzelemig jutott, igen népszerű Erzsike néni ugyanis az emlékidézésben és a tornában egyaránt maradandót alkotott.
A nyolcvanhatodik születésnapját a közelmúltban ünnepelt, egykori bajnoknő Erdélyből és a Felvidékről származó szülők gyermekeként jött a világra 1924-ben, Budapesten. Tíz éves volt, amikor elütötte a villamos, ezért másfél hónappal később kezdte azt a tanévet. A tornasport Vali nénije – Herpichné majd Nagyné – volt a tanára, aki az első tornaóráját követően elrendelte, hogy Köteles Erzsike minden nagyszünetben extra tornát kell végezzen. Ezzel kezdődött pályafutása.
A négy polgári befejeztét követően került az NTE tornászai közé, s 1935-ben már országos bajnok lett. 1940-ben a Zeneakadémián szerepelt a felnőtt válogatott, ahol ő először lehetett a nemzeti együttes tagja. Ma is szeretettel emlékezik mindazon edzőire, akiknek valamit is köszönhet. Keresztes Jóska bácsi, Aradi Gyula, Solymosi Ottó, Csillik Magdolna nevét emlegette, miközben Vali nénit nyomatékosan szóba hozta, mint aki egész pályafutását végigkísérte.
Márpedig ez egy hosszú és sikerekben gazdag karrier volt. Az élvonalban 1940 és 1958 között szerepelt, miközben előbb 1954-ben, Rómában világbajnok lett, majd harmadik nekifutásra, London és Helsinki után Melbourne-ben sikerült olimpiai aranyérmet is szereznie. A legkülönfélébb okok miatt azon a bizonyos délutánon nem kevesebb, mint négy alkalommal is be kellett mutatniuk a győztes gyakorlatot.
A kéziszer produkciók később lekerültek a sportág pogramjából, helyette a művészi torna kapott létjogosultságot. Erzsike néni visszavonulását követően testnevelő tanárként tevékenykedett, miközben mindkét szakágban – szertorna és művészi torna – egyaránt évtizedekig bíráskodott.
Különösen a tanári pályán szerzett tapasztalatairól, élményeiről beszélt szívesen. Éppen olyan szeretettel szólt később olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó tanítványáról, Hunyady Emeséről, mint a síelő Apjok-lányokról és más, az élvonalba is eljutott sportolókról, akik szintén nála kapták meg az alapokat. A legsikeresebbek mellett a legszerényebb sikerek gazdáit ugyanúgy szerette és támogatta tanácsaival, mint az élversenyzőket. „Semmi sincs ingyen” – hangsúlyozta, arra gondolván, hogy a sportsikerekért nagyon meg kell szenvedni. Ez így van a hétköznapi emberek szintjén is, akiknek saját tapasztalatai alapján bátran ajánlja a rendszeres testmozgást, elsősorban pedig a reggeli és az esti tornagyakorlatokat.
Hogy nem csak a levegőbe beszél, annak bizonyságára búcsúzóul rögtönzött mini-tornaórát tartott, amelynek során minden gyakorlatot előtornászként, igen intenzíven maga is bemutatott.
