Elúszott a csapat

Három magyar fiú, Regős Gergely, Strobl Krisztián és Tomaschof Soma döntőbe jutott a Kairóban zajló junior öttusa-világbajnokságon. Farkas Martinnak a vívás és az úszás sem ment, így ő lemaradt a fináléról, s azzal gyakorlatilag a csapat búcsúzott a versenytől.

reb Akárcsak a lányok, a fiúk mezőnyében is négy magyar szállt versenybe a kairói junior öttusa-vb selejtezőjében. Nagy, 69 főt számláló és erős mezőny gyűlt össze, amelyben nem engedhették meg maguknak a komolyabb hibát azok, akik a döntőben akartak bizonyítani.

tomaschof_soma_mosz01

Tomaschof Soma is döntőbe került Kairóban  •  Forrás: MÖSZ

Csakhogy a magyaroknak a vívás szokás szerint visszafogottan sikerült: az A csoportban Regős Gergely (18 győzelem, 16 vereség) és Tomaschof Soma (16/18) mérlege amolyan se rossz, se jó volt, viszont a B-ben a két magyaré… Strobl Krisztián (12/21) a 29., Farkas Martin (10/23) a 31. lett a 34 öttusázó közül, így nehéz helyzetben neki az úszásnak.

Ahogy Kállai Ákos utánpótlás-kapitány elmondta, Farkas eleve sem tartozik a jó úszók közé, így az őt a mezőny hátsó régiójába soroló 302 pontos teljesítménye nem jelentett meglepetést. Csakhogy ezzel nagyjából el is szálltak az esélyei, a kombinációban már nem tudott eleget javítani (549 pont), s nem került a fináléba.

Ezzel biztossá vált, a csapat ugrott, hiszen hiába kvalifikálta magát a fináléba Regős és Strobl (ő a csoportjában megnyerte a kombinációt), a harmadik tag, Farkas hiányában csonka lesz a döntőben az együttes. A negyedik magyar fiú, Tomaschof viszont szintén továbblépett a selejtezőből.

Végül Tomaschof Soma a 11., Regős Gergely a 26., Strobl Krisztián pedig a 29. helyen került be a fináléba.

„Soma és Redzsi versenyzése amolyan bemelegítésnek, belerázódásnak jó volt, igaz, Soma a váltóban már szerepelt itt a vébén – értékelt Kállai. – Az egyértelmű, hogy a vívással valamit muszáj kezdenünk, az nem megy, hogy folyton gond van vele. Mindenesetre a selejtező és a döntő teljesen más verseny, akárcsak amikor az egyik edzésnapon nem megy, a másikon pedig minden klappol. Remélem, pénteken este jó hírekkel tudok szolgálni a lányok versenyéről, ha már a fiúknak elúszott a csapat.”

Pénteken a lányok döntője következik, amelyben a csapatot alkotó három magyar, Boros Alexandra, Simon Sarolta és Zs. Tóth Anna lesz érintett.

Korábbi anyagunk a vb-ről: előzetes, leányváltó (első nap), fiúváltó (második nap), leányok selejtezője (harmadik nap)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS