Megint elment egy nagy játékos, akivel kapcsolatban gyorsan le kell írni azt is, hogy egy NAGY EMBER. Életének 77. évében örökre elköltözött Fleckné Babos Ágnes, az 1965-ben világbajnokságot nyert női kézilabda válogatott tagja, aki évtizeden keresztül a legjobb magyarok közé tartozott. Hosszú és gyógyíthatatlan betegséget követően hagyott itt családot, barátot és tisztelők sokaságát. (A jochapress ilyenkor leközli az eltávozottal készült utolsó interjút, amely Ágnes sok éve tartó betegsége miatt már öt éve készült.)
Fleck Ottóné Babos Ágnes (fotók: JochaPress)
„Azt hiszem, az én történetem meglehetősen egyedülálló, hiszen már tizennégy éves koromban felfigyelt rám a testnevelőm, a későbbi férjem, Fleck Ottó. Az akkori TF-es gyakornoknál az öcsém elkezdett tornászni, amikor én az általános iskolát követően a budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumba kerültem. Ottó tizenöt évesen már elkezdett nekem udvarolni, de csak kilenc évvel később, 1968-ban, a TF elvégzését követően házasodtunk össze. Tehát három évvel később, mint ahogyan megtörtént életem legnagyobb sportélménye: a világbajnoki cím 1965-ben, az NSZK-beli Dortmundban, a női kézilabda válogatottal.”
– Közben rengeteg víz lefolyt a Dunán…
„Engem és húgomat, Mártát, aki későbbi szintén NB I-es játékos lett, a közeljövőben 100. születésnapjához érkező, nagyszerű tornatanárnő, Zsuzsi néni oktatott. Hamar elköteleztem magamat a kézilabda mellett: a már csak az emlékek között szereplő „Női Ruha” nevű kis csapatban kezdtem harmadikos gimistaként. 1962-ben felvettek a Testnevelési Főiskolára, ahol a szép emlékű Varga Jenő vett pártfogásába. A főiskola együttese pedig a Budapest I. osztályból az NB I-ig verekedte fel magát.”
– Önt pedig 1963-ban behívták az utánpótlás válogatottba baloldali átlövőként, pedig néhány évvel korábban még kapus akart lenni…
Török Bódog
„Ez az én gondolatom volt, de biztatást kaptam a mezőnyjátékra, ami be is jött. Az U-keretben hamar Török Bódog látószögébe kerültem, aki nagyon hajtotta azt a társaságot. Volt 5-6, átlagon felüli képességű játékosunk a felnőtt válogatottban, akikben Bogyi bácsi és a többiek is nagyon bíztak. A közösségi szellem kiváló volt, amiben – bármily furcsa – annak is része volt, hogy akkor még négyágyas szobák voltak a tatai edzőtáborban. Én éveken keresztül Ignácz Ilonával, Szőkéné Bognár Bogival és Markovits Mártával laktam együtt, akikkel mindmáig nagyon jó a kapcsolatom.”
– Azokról a közös gyakorlásokról társnői már sokat meséltek.
„Van is miről. Kezdve azzal, hogy nagyon nehéz volt bekerülni Török Bódog keretébe. Ő gyakran inkognitóban is figyelte a kiszemelteket, szinte “vizslatta” a szóba jöhető játékosokat és emberileg is alaposan feltérképezte őket. Akiben nem bízott emberileg, lehetett bármekkora tehetség, be sem válogatta, mert a jó közösséget a legfontosabb alapnak tekintette. Tatán különösen kemény edzéseket tartott, amelyeket színesítettek a férfi vívókkal is lejátszott barátságos edzőmeccseink. Bogyi bácsit mindenki szerette, pedig a tréningeken igen szigorú volt, utána viszont jó humorával segítette a tartósan jó hangulat meglétét. Pontosan tudta, kit, mikor és mire lehet az adott mérkőzésen használni. Ez a tulajdonsága nagyban segítette ahhoz, hogy méltán sorolják a világ legjobb edzői közé.”
– És az 1965-ös világbajnokságra hogyan emlékezik?
Guricsné Pásztor Erzsébet.
„A legfontosabb az volt, hogy a döntetlenül végződött selejtezőket követően a legnagyobb riválisunkon, az NDK válogatottján Guricsné Pásztor Erzsike jó választásával szerencsésen túljutottunk. Onnan kezdve már mindenki bizakodott a jó eredmény elérésében. A legnagyobb izgalmakat akkor éltük át, amikor látszólag hiába utaztunk ki az NSZK-ba, mivel az utolsó napig nem döntött a pártközpont, hogy pályára léphetünk-e a világbajnokságon, vagy sem. A zöld lámpát követően már végig jól, felszabadultan játszottunk és minden meccsünket egyértelműen megnyertük.”
– A világbajnoki cím mellett van-e olyasmi, amire különösen büszke?
„Nekem nagy megtiszteltetést jelentett, amikor 2000-ben megválasztották az Évszázad Játékosát, ahol engem az ötödik helyre rangsoroltak! Nagy örömömre szolgálnak a Vasasban eltöltött évek, ahol sok, felejthetetlen meccset vívhattunk, elsősorban legfőbb hazai riválisunkkal, a Ferencvárossal. A játékot egyébként 1975-ben hagytam abba, 121 válogatottsággal és négy magyar bajnoki címmel a hátam mögött.”
– A befejezés óta immár csaknem negyven év telt el. Mi minden történt ennyi idő alatt?
A sikeres sportember, Fleck Ottó 53 év házasság után maradt özvegyen
„A legfontosabb az, hogy van két lányom, és két unokám. A XI. kerületi Beregszász utcai Gimnáziumban tanítottam, majd az ELTE Tanárképző Főiskolájának testnevelője lettem, a 2000-ben volt nyugdíjazásomig. Edzőként éveken át dolgoztam az akkor a legszűkebb élvonalhoz tartozott BHG-nál, majd 1990 és 1996 között Laurencz László mellett a női válogatott másodedzőjeként tettem a dolgomat. Bár én mindig kiálltam Laurencz mellett és a hat év során soha nem volt gondja velem, a végén mégis szembekerültünk egymással. Én ugyanis többedmagammal nem támogattam annak a játékosnak az 1996-os, atlantai olimpiára történő kijutását, akit ő minden erővel keresztül akart vinni! Közben lemondott arról a Szabó Melindáról, aki hét évvel később, 2003-ban elévülhetetlen érdemeket szerzett a franciák világbajnoki címében, éppen a magyarok elleni döntőben. Az nagyon fáj, hogy Laurencz azóta is mindenhol azt nyilatkozza rólam, hogy élete legrosszabb döntése volt, amikor engem választott segítőjeként!”
(jochapress / Jocha Károly)
