En garde. Prêt. Allez…

Működésbe lendül a nagyüzem, egymást érik a korosztályos vívó-versenyek. Az elmúlt hétvégén hiába rendeztek Budapesten két fegyvernemben is junior Világ Kupát, ezúttal nem lépett magyar a dobogóra. Utánajártunk, kiktől várhatók fényesebb eredmények az új idényben.

Pusztai Viola „A britektől semmiképpen sem kaphattunk volna ki – ezt Varga József, a férfi kardozók keretedzője mondta egy évvel ezelőtt, miután a junior-válogatottnak már a nyolcaddöntőben elszálltak az érmes álmai a budapesti Világ Kupán. Nos, a történelem ismételte önmagát, csak most egy körrel később.

A Bancsics Máté, Habony Viktor, Kossuth Bálint, Péch Miklós alkotta juniorkardcsapat így is a hétvége legjobb eredményét érte el a hatodik helyével a magyar vívók közül. Míg egy héttel ezelőtt a fiú kadet párbajtőr európai körversenyen Nagy Dávid nyert a hazai pástokon, Farkas Csaba pedig harmadik helyen végzett, addig most egyesben be kellett érni a tizenhat közé jutással.

A junior Eb-ezüstérmes, vb-bronzérmes junior férfi párbajtőrcsapat Forrás: FIE

A junior Eb-ezüstérmes, vb-bronzérmes junior férfi párbajtőrcsapat  •  Forrás: FIE

Az is csak Habony Viktornak sikerült, aki a nyolcaddöntőben a későbbi győztes francia Jean-Phillipe Patrice-tól kapott ki. Nagyobb baj, hogy a húsz magyar indulóból a harminckettőben mellette csak Bancsics Máté szerepelt. És tegyük hozzá, az elmúlt héten a kadetek sem vitézkedtek Koninban.

Hol van már a Szilágyi Áron, Iliász Nikolasz, majd a Szatmári András fémjelezte éra?

Férfi kardban egyébként a tavaszi kadetvilágversenyeken indulók mindegyike átlépett a juniorok közé, míg azok, akik utóbbi korosztályban kiharcolták a vb-, illetve az Eb-részvételt, most utolsóévesek. A serdülőben remeklő nagykanizsai vívó, Milassin Mór az idei szezonban már a kadetek között bizonyíthatja tehetségét, meglátjuk, elsőévesként mire lesz képes.

A nők mezőnyét évek óta Márton Anna uralta, és szállította a szebbnél szebb eredményeket, közte a világ- és Európa-bajnoki címeket. Nagy űrt hagyhat maga mögött, miután tavasszal elköszönt az utánpótláséveitől, és már a felnőttek között csillogtatja a tudását, ami vb-bronzban testesült meg. Persze, ne felejtsük el, hogy az ifjúsági olimpiai bronzérmes Záhonyi Petra idén már másodéves junior, így tapasztalatokkal felvértezve indulhat a szezonnak. A kadetek tavaly is képesek voltak meglepetést okozni, miért ne lenne idén ez másképp?

Nagy a változás a női junior-párbajtőrözők keretében, ami meglátszott az első Világ Kupán is. Az elmúlt három évben a válogatottat alkotó négy lány mindegyike „kiöregedett” a korosztályból, közöttük a vb-ezüstérmes Bohus Réka és az Eb-győztes Kun Anna. Nagy Kinga hiába nyert kadetként kétszer is vb-ezüstöt, még szoknia kell a juniorok mezőnyét, legalábbis a budapesti VK-n elért tizenhatodik helye arról árulkodik. A szezon „nagy felfedezettje” lehet viszont a tatabányai Gnám Tamara, aki első éves kadetként a hazai juniorranglistán jelenleg a második helyen áll.

A legjobb eredmények idén is férfi párbajtőrben várhatók, mindkét korosztályban. Eleve nagy a harc a hazai ranglista első négy helyéért, amelyért a tavalyi junior Eb-ezüstérmes, vb-bronzérmes csapat tapasztaltabb tagjai, a junior-világranglistát az élen záró Bányai Zsombor, az ifjúsági olimpiai bajnok Esztergályos Patrik és Siklósi Gergő mellett a kadetek is versenyt futnak. Nem beszélve azokról a kortársakról, akik az előző szezonban lemaradtak a világversenyekről, de korábban szép eredményeket értek el.

A junior Eb-bronzérmes Pásztor Flóra Forrás: FIE

A junior Eb-bronzérmes Pásztor Flóra  •  Forrás: FIE

A kadetmezőny sem akármilyen: Nagy Dávid már a márciusi Eb-n kettős bevetésen vett részt, miután a juniorok között is indult, és az új évadban is remekel. De hiába vezeti jelenleg toronymagasan a hazai ranglistát, igencsak kemény ellenfelek sorakoznak mögötte.

A férfi junior tőrözők kevesebbek lettek az Eb-bronzérmes Németh Andrással, de az Eb-ezüstérmes Dósa Dániel még csak most utolsóéves, bár már két éve a felnőttcsapat tagja. Mészáros Tamás a juniorokhoz „játszott föl” az előző idényben, miközben kadet Eb-bronzot nyert. Idén már alanyi jogon bizonyíthat az idősebbek között.

Hogy lesz-e olyan a kadetek sorában, aki a nyomdokaiba lép, nagy kérdés. A budapesti európai körversenyen Bényei Márk szerepelt a legjobban, ami a 32 közé jutást jelentette. Ugyanez a dilemma a női szakágban is, azzal a különbséggel, hogy Hajas Nóra már serdülőként kiharcolta helyét a nagyobbak között az Eb-n, de a nyolcaddöntőbe jutással ő sem volt elégedett hazai pástokon.

A Törekvés SE ígérete egyébként jelenleg a juniorok között is világversenyre jogosító helyen áll. Csak két klubtársa, Pásztor Flóra és Tóth Janka előzi meg a hazai ranglistán, akik idén léptek át a juniorok közé, bár már tavaly is ők uralták a korosztály versengéseit. Mi több, Pásztor az Eb-n bronzérmet szerzett a juniorok között. És akkor még nem esett szó a kadet világ- és Európa-bajnok Schmél Viktóriáról, akinek az előző idénye nem sikerült túl fényesre, de idén bizonyítana: a korábbiak nem kicsúszott eredmények voltak.

A budapesti férfi junior kard és a női párbajtőr Világ Kupa eredményei ITT találhatók.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS