Érdi Mária és Vadnai Jonatán olimpiai kvótás

Érdi Mária a harmadik helyen bejutott a vasárnapi éremversenybe és Vadnai Jonatánnal együtt olimpiai kvótát szerzett az ötkarikás hajóosztályok hágai vitorlázó világbajnokságán a korábbi Laser, most ILCA néven futó kategóriában.  

Érdi Mária

A márciusi Európa-bajnokságon bronzérmes, kétszeres olimpikon Érdi szombaton előbb 49. lett – ezt a helyezését kiejthette -, majd negyedikként végzett. A 69 helyezési ponttal végül a harmadik helyen jutott be a medálfutamba, ahol már csak az első tíz állhat rajthoz. 

„El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök! Az első alkalom, amikor kvalifikáltam az ötkarikás játékokra, némileg meglepetés volt. Az volt a riói olimpia, majd következett Tokió, most pedig Párizsra, pontosabban Marseille-re készülhetek, mert a vitorlásversenyek nem a francia fővárosban lesznek” – idézte a sajtós csapata Érdi Máriát, aki megjegyezte: az összes olimpiai helyszín közül a francia a kedvence.

„Szeretek Marseille-ben versenyezni, remélem, hogy ez a pozitív érzés az olimpián majd fokozódik. Most az a lényeg, hogy megvan a kvóta. Itt lesz még egy medal race, abba mindent beleadok.”

Vadnai Jonatánnak jobban kellett izgulnia a szombati futamok előtt, mert a 16-ból a 14. kvótaszerző helyen állt. A kilencedik részversenyben a 17. helyen ért célba, majd 35. lett, így a 19. helyen zárt, és – a nemzetek rangsorában a 14. pozíciót megőrizve – megszerezte a párizsi indulási jogot.

Bátyja, a kétszeres olimpikon Vadnai Benjamin a 49. helyen végzett.

Ebben a hajóosztályban nemenként 16 kvóta talált gazdára a párizsi olimpiára úgy, hogy országonként egyet lehetett szerezni. 

A négyévente sorra kerülő, tíz hajóosztályt – plusz a mozgáskorlátozott vitorlázók számára kiírt kategóriákat – magában foglaló vb-n több mint 1200 versenyző vesz részt, és elkel a párizsi helyek többsége.

(MTI)

Érdi Mária és Vadnaiék az olimpiai kvótáért

Post Views: 1

JochaPress