Érmek és élmények Rafael Nadal Akadémiáján

November 7. és 10. között Manacorban tett látogatást és vett részt versenyen a Magyar Speciális Olimpia Szövetség teniszválogatottja, Orbán-Sebestyén Katalin tenisz szakágvezető irányításával.

A 9 spanyol csapat mellett két külföldi, az olasz és hatalmas örömünkre a magyar válogatott is szerepelt. Több mint 90 versenyző játszott a világ egyik legnagyobb teniszakadémiáján, ahol az oda látogatókat nemcsak teniszezési lehetőséggel, de luxusszállodával, uszodával, focipályákkal, konditeremmel, éttermekkel és iskolával is várja.

A magyarok először kaptak meghívást Spanyolországba, amely hatalmas sportmegtiszteltetés volt a szakágvezető Sebestyén Kata számára.

A versenyt végül Kelemen Zsombor aranyéremmel, Cservenka István ezüstéremmel, a legjobbak divíziójában Sárosi Balázs mindössze egy vesztett mérkőzéssel a háta mögött bronzéremmel, Horváth Gyula pedig újoncként egy fantasztikus negyedik helyezéssel fejezte be.

Sebestyén Kata szerint életük egyik legmeghatározóbb élménye volt ez a csodálatos verseny és nagyon köszönik, hogy ott lehettek!

A korábbi WTA tornagyőztes teniszező Gubacsi Zsófia és családja két napon keresztül szurkolt az 5 fős magyar delegációnak, sőt Zsófi még egy mérkőzés erejéig edzőként is segítette a csapatot.

A Nadal család alapítványa a RAFA NADA FOUNDATION harmadik éve támogatja a spanyolországi Speciális Olimpiát, így ezzel a nemzetközi tenisztornával is minden évben lehetőséget nyújt a játékra és versenyre az értelmi fogyatékossággal élő sportolók számára.

Szívből gratulálunk a csapatnak és a szakágvezetőnek a remek eredményekért!

További képek az alábbi linken: https://www.facebook.com/hungariansotennis/posts/1247525968791636?__

Forrás: http://specialolympics.hu – RSS