Érsek ezüstre váltott

Az Eb-bronz után világbajnoki ezüstérmet nyert Érsek Róbert a 100 kg-ban a szarajevói kadetvébé kötöttfogású nyitónapján. A Dorogi NC másik versenyzője, Lévai Tamás az értékes hetedik helyen végzett a 63 kg-ban. Az öt aranyból kettő jutott Iránba, egy-egy pedig Grúziába, Olaszországba és Ukrajnába.

Szekeres István Magyar a döntőben. Jobban nem is kezdődhetett volna a kadet-világbajnokság a szarajevói Amel Bečković Sportcsarnokban. Érsek Róbert nehéz úton jutott a 100 kg fináléjába. Kirgiz, orosz, cseh és kazah ellenfelet győzött le érte. A négy összecsapáson huszonöt akciópontot szerzett, ami a legnehezebbek között nem éppen gyakori, ellene pedig tizenegyet értek el a vetélytársak.

Három nagyon kemény meccse volt a fináléig. A korosztály tavalyi Eb-bronzérmesét, az orosz Agahanovot 8-5-re, míg az idei Ázsia-bajnokságon második, kazah Szavenkót 7-5-re gyűrte le. A két legyőzött vívta a bronzmérkőzést, amelyet a kazah nyert meg, tussal. Az Eb után ismét útjába került a cseh Dadák, aki rettenetesen kellemetlen ellenfél. Szabadkán, az Eb-n, az 1-1-ig tartó kínlódás után Érsek zseniális húzással hozta a meccset 5-1-re. Most csak 2-1-re sikerült, de megvolt.

Érsek Róbert Fotó: MBSZ

Érsek Róbert  •  Fotó: MBSZ

A döntő nem nyújtott esztétikai élményt. A magasabb és – legalábbis látszatra – erősebb, iráni Amin Mirzazade nem volt birkózós kedvében. Ázsia idei kadetbajnoka mind a két menet elejét megnyomta, az elsőben kiléptette a magyart (0-1), a másodikban pedig intést csikart ki a bírókból (0-2). Azt leszámítva azonban végig „falazott”, az aktivitás látszatát keltve került el minden olyan szituációt, amelyből akció indulhatott volna.
Éppenséggel meg is lehetett volna inteni, de a nehéz nap végére a dorogi fiúban már nem maradt annyi erő, hogy esélye lett volna győztes akciót indítani.
Érsek Róbert így is az év egyik nagy felfedezése a magyar birkózásban. Ha úgy erősödik bele a nehézsúlyúak világába, hogy a délelőtti akciózó kedvét nem hagyja el, szerez ő még aranyakat!…

Viszont, sajnos, a délelőtti akcióit nem láthattuk.

ROSSZ VICC
A versenykiírás szerint a délelőtti program tíztől kettőig tartott.
Tízkor a világszövetség honlapjának három kis képernyőjén ugyanaz a tájékoztatás volt olvasható: „A közvetítés kettőkor kezdődik.”
Mi van, kérem? Akkor közvetítenek, amikor papíron már vége a programnak?
Rossz vicc.
Pedig nem vicc. A brazíliai juniorvébén már megtanultuk, hogy a kommunikációs csőd nagyon is komoly.

Az ismert(etett) ok miatt túl sokat nem tudunk elmondani a másik négy magyar szerepléséről.
Lévai Tamás lengyel és olasz vetélytársat győzött le a 63 kg-ban, a negyeddöntőben egyiptomitól, majd a vigaszágon örmény ellenféltől kapott ki. A hetedik helye figyelemre méltó eredmény, s különösen akkor, ha kicsit a történtek mögé nézünk. Mégpedig előítéletek nélkül.
Olaszt legyőzni nem is olyan nagy kunszt? A nap egyik remeklését Itália gyermekétől, Giovanni Frenitől láttuk. Az Eb bronzérmese a fináléban 6-4-re a szabadkai bajnokot, az orosz Szefersajevet verte, és világbajnok lett.
Gáz lenne egyiptomitól kikapni? Ma két magyar is megtette, Lévain kívül Bak Gergely is, az 58 kg-ban. Bak legyőzője később törökkel szemben maradt alul, szoros meccsen, 4-3-ra. A Lévait verő El Szajed pedig vb-döntőt birkózhatott a grúz Rikadze ellen, és csak a kellő nemzetközi rutin hiánya miatt kapott ki.
Örménytől kikapni nem tartozik a szégyenletes dolgok közé. A Lévait 4-1-re legyőző Amojan pedig végül megszerezte a bronzérmet.

A kötöttfogás első napján két iráni, egy-egy grúz, olasz és ukrán aranyérem született.
És hogy el ne felejtsük: magyar ezüst is!

KADET-VILÁGBAJNOKSÁG, SZARAJEVÓ
Az első kötöttfogású versenynap
A magyar szereplők. 50 kg (21 induló): Kecskeméti Krisztián. 54 kg (23): Kecskeméti Ferenc. 58 kg (25): Bak Gergely. 63 kg (29): Lévai Tamás. 100 kg (22): Érsek Róbert
A magyar eredmények. Selejtező. Kolompár Szebasztian (szerbiai)–Kecskeméti Krisztián 9-0, Mohmed Zahad (egyiptomi)–Bak Gergely 5-1, Lévai Tamás– Błażej Starzyński (lengyel) 9-0, Érsek Róbert–Kamil Dzsuzama (kirgiz) 8-0. Nyolcaddöntő. Olekszandr Grusin–Kecskeméti Ferenc 9-0, Lévai Tamás–Micro Minguzzi (olasz) tus, 2-0-nál, Érsek Róbert–Oleg Agahanov (orosz) 8-5. Negyeddöntő. Mohamed El Szajed (egyiptomi)–Lévai Tamás 10-0, Érsek Róbert–Ondřej Dadák (cseh) 2-1. Elődöntő. Érsek Róbert–Anton Szavenko (kazah) 7-5. Vigaszág. Samil Mualijev (orosz) –Kecskeméti Ferenc 4-2, Malhasz Amojan (örmény)–Lévai Tamás 4-1. Döntő. Amin Mirzazade (iráni)–Érsek Róbert 2-0.
A nap bajnokai és a magyarok helyezése
50 kg: Giovanni Freni (Olaszország), 21. Kecskeméti Krisztián
54 kg: Olekszandr Grusin (Ukrajna), 15. Kecskeméti Ferenc
58 kg: Amin Kavijaninezsad (Irán), 19. Bak Gergely
63 kg: Ajvengo Rikadze (Grúzia), 7. Lévai Tamás
100 kg: Amin Mirzazade (Irán), 2. ÉRSEK RÓBERT

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS