Értékes felmérők

Az U20-as férfi kosárlabda-válogatott lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzéseit, az U16-os fiúk és lányok pedig először léptek pályára a hét végén.

Lakner Gábor Miközben az U20-as női kosárlabda-válogatott már az Európa-bajnokságon szerepel, a többi korosztályos csapat sorra játssza a felkészülési mérkőzéseket. Az U20-as férfiválogatott szombaton már Helsinkiben lép pályára a kontinensviadalon, így a hétvégi, Olaszországban megrendezett nemzetközi tornával gyakorlatilag véget is ért a felkészülés.

u20hunslo

Az U20-as férfiválogatott  •  Forrás: MKOSZ

Pór Péter együttese az első mérkőzésen szoros csatában maradt alul a házigazdával szemben, az olaszok 66-59-re nyertek az utazástól még kicsit fásult magyar csapat ellen. A második mérkőzésen óriási bravúrt hajtott végre válogatottunk: 78-72-re felülmúlta a bombaerős Szlovéniát. A zárás nem sikerült jól, hiszen irányító nélkül maradt a csapat. Pongó állapota nem tűnik súlyosnak, Szabónak ugyanakkor a keresztszalagja sérült meg, amiből komolyabb gond is lehet. A spanyolok 100-62-re nyertek a mindössze kilenc emberrel felálló magyar csapat ellen.

Az U18-as fiúválogatott Csehországban, Nymburkban vendégeskedtek, ahol kétszer is összecsapott a házigazdával. Ferenczi Tamás együttese az első mérkőzésen ugyan a záró negyed előtt még vezetett, végül három ponttal alulmaradt, a jobban hajrázó csehek 70-67-re győztek. A visszavágóra sikerült kijavítani a hibákat, annak is köszönhetően 76-63-ra nyert a csapat.

A legfiatalabbak is lejátszották az első edzőmérkőzéseiket, az U16-os fiúválogatott Székesfehérváron kétszer csapott össze Ukrajnával. A fiúk nehezen lendültek játékba, és a folytatásban is ingadozott a formájuk, de 66-60-ra megnyerték az első mérkőzést. Váradi Attila együttese második nekifutásra is hasonló mérkőzést játszott, és nyert meg 76-63-ra.

Az U18-as leányválogatott Litvániában vendégszerepelt, ahol háromszor is megmérkőzött a vendéglátóval. Kezdésnek 70-55-re nyertek a litvánok, a második mérkőzésen viszont hiába kezdett jobban a házigazda, 83-67-re Balogh Judit együttese nyert. Harmadszorra ismét magyar sikert könyvelhettünk el, ezúttal 72-65-re nyertek a lányok, így összesítésben 2-1-gyel hozták a túrát.

Az U16-os leányválogatott is először lépett pályára, Mészárosné Kovács Andrea együttese kétszer mérkőzött meg Szerbiával. Az első mérkőzésen 66-58-ra nyert a magyar csapat, amely már húsz ponttal is vezetett. Másodszor is hasonlóan alakult a találkozó, akkor 69-53-ra nyert az együttes, amelyben mindenki játéklehetőséget kapott.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS