Erzsébet tábor – idén is nagy sikere volt sportolóink körében

2016-ban is megrendezésre kerültek a méltán népszerű Erzsébet tábor eseményei, melyen sportolóink, atlétáink ismét aktívan részt vettek. A következőkben az egyes táborok vezetőivel készült interjúkat olvashatják.
Erzsébet tábor 2016 

Atlétika

A rendkívül nagy érdeklődés és létszám miatt az elhelyezésben a ház gondnokának segítségét kellet igénybe venni, de végül mindenki a megfelelő szobához jutott – mondta el Szautner Mihály, atlétika szakágvezető, a tábor vezetője. – A téli szálláson a helyi szervezőknek köszönhetően birtokba vehettük az egyik tárgyalót is, ahol a tábornyitó megbeszélés, a szakmai segítő (Srp Miklós olimpikon gyalogló) bemutatása, valamint a kiegészítő programok és a táborzáró értékelés is zajlott. Az edzések időpontjait Miklós edzéstervéhez igazítottuk, így aktívan tudott ő is részt venni a tábor munkájában, és mi is megnézhettük, hogyan is néz ki egy olimpikon altéta felkészülése a riói olimpiára. A tábor indulásakor három 10 fős csoportot alakítottunk ki. Az 1. csoportba kerültek a gyenge képességű sportolók, a 2. csoportba a dobók, ugrók, míg a 3. csoportba a futókat soroltuk be. Az első nap délelőttjén elvégeztük a felmérő feladatokat a különböző csoportok számára. Ez helyből távolugrás, minigerely-hajítás valamint medicinlabda dobás volt. A délelőtt folyamán meglátogatott minket Barta Petra program koordinátor is – folytatta a beszámolót Szautner Mihály. – A délután az előzetes edzéstervek alapján dolgoztak a csoportok. Az 1. csoport kislabda hajítás és a helyből távolugrás technikáját gyakorolta, a 2. csoport medicinlabdával gyakorolt, míg a 3. csoport az ismétléses futások után piramis futással (100-200-400-200-100m) edzett. Ezt a technikát aztán a másik két csoport is átvette, így náluk is beiktattuk a piramis futást. Természetesen a csoportban levő sportolók képességeinek megfelelően (1. csoport: 50-10-50m, 2. csoport: 50-100-200-100-50m) A második nap folytatódott a tervek szerinti edzés, majd a vége felé Srp Miklós „maszkos” edzését nézhettük végig. Ez egy speciális edzésforma a számára, ahol egy maszk segítségével a lélegzetvételét szabályozhatja, így teremtve nehezített körülményeket. Nap közben még járt nálunk az Erzsébet tábor fotósa is, aki megörökítette az edzésünket. A harmadik nap délelőttjén már látszódott az esti vihar készülődése, így a délelőtti edzés után délután a strandon folytatódott a program. A Balaton part futva történő megközelítése után vizi fogócska, labdajáték volt programon. Az 1,5 km-es hazaút során sportolóink beszámolója alapján ez az edzésfajta kimerítőbb volt, mint a délelőtti pályás edzés. Az utolsó napon a vihar miatt alkalmatlanná vált a pálya az edzése, így a konditermes edzés után a kosarasokkal közösen a sportcsarnokban fejeztük be a délelőttöt. Volt itt rögtönzött labdarúgó mérkőzés, kosárlabda mérkőzés (kosarasok az atléták ellen, atléták az atléták ellen, majd megcsodáltuk a legjobb kosarasok egymás elleni csatáját), kézilabda mérkőzés sportolók az edzők ellen. A fergeteges hangulatról az éppen nem játszók gondoskodtak a lelátón. A táborzáró összejövetelen minden sportoló egy tábla csokit kapott a heti kitartó teljesítményéért. Majd egy remek hangulatú Ki-mit tud?-dal záródott az edzőtábor Befejezésként Srp Miklósnak megígértük, hogy augusztus 19-én, amikor Rio-ban versenyez, nagyon fogunk neki szurkolni, hogy sikerüljön elérnie a kitűzött célját. HAJRÁ MIKI! Összefoglalásként elmondható, hogy minden sportoló, edző, kísérő jól érezte magát, és hasznosnak találta a tábort, úgyhogy jövőre ugyanitt találkozunk – fejezte be beszámolóját Misi.  

Úszás

Július harmadikán, újra kezdetét vehette a speciális úszótábor, Fonyódligeten. Immár harmadszor volt szerencsénk részt venni ebben a remek programban, hogy 30 sportolónk reggeltől estig, illetve estétől reggelig kihasználva a lehetőséget nyaralhasson, élvezhesse a nyár és a vízpart örömeit, ahol már a hely és a szervezők ismeretében rutinosan mozogtunk – kezdte a beszámolót Tóth Judit úszás szakágvezető helyettes. A csapat tagjai: Győr, Gyula, Irmák Sprint-Csobánka, illetve Soltvadkert, Szeged, és Csalogány. A megérkezésünktől távozásunkig, a csapat nagyon összehangoltan működött, köszönhetően a kedves kísérő kollegáknak, akik már rutinosak az Erzsébet táborozásban. Naponta kétszer busszal mentünk át Boglárra, az uszodába, ahol Kovács Ági úszó olimpikonunk segítette az edzésünket, bemutató úszást tartott, illetve velünk együtt edzett, kisfiával, Dominikkal. Esténként pedig minden programon ott voltunk: nyitó buli, táncház, mese est, záróbuli, ahol kis csapatunk kivette a részét a szórakozásból és remekül éreztük magunkat. Szerdán kicsit kellemetlenül kezdte az időjárás, azt hittük nem tudunk részt venni a vízi vidámpark programon, de mire ránk került a sor még az idő is nekünk dolgozott, így aztán mégiscsak lubickolhattak, csúszdázhattak, ugrálhattak sportolóink, a vízben felállított felfújható gumicsodákon. A kiegészítő programok mellett magyon jó hangulatú edzéseink voltak, hiszen az idén olyan tábort hozhattunk létre, ahol a nagyon kezdő úszóink (reményeink szerint ők lesznek majd a jövő úszói :)), a szuper rutinosaink mellett is sikerélményhez jutottak. Az edzések alkalmával a csapatok versenyezhettek egymással, minden edzés látványos játékkal ért véget, ahol úszóink bemutatták, hogyan is ugranak a különböző helyzetekben vízbe: fejes, gyertya, borulás, és egyéb játékos feladatok (amiket persze pontozott a zsűri :)), és a hét végeztével értékeltük a sportolók munkáját, dicsérettel és érmekkel, amiket Dobi Zoltán elnökségi tag megtisztelő látogatása alkalmával adott át a sportolóknak. Csütörtök délután megtartottuk ismét a szokásos Ki-mit-tud? –ot, itt szinte mindenki valamilyen produkcióval örvendeztette meg a csapatot. Erre a programra mindenki nagyonkészült, mondhatni egész héten gyakoroltak, készültek, hogy megmutassák a legjobb produkciójukat. Köszönjük, hogy velünk voltatok, és együtt nyaralhattunk! :)) Reméljük, jövőre veletek, ugyan így, ugyan itt! :) Köszönet minden kísérőnek, aki, éjjel-nappal ott volt a szeren! :)

Kosárlabda

Szerencsésnek érezhettük magunkat a zánkai Erzsébet tábor Speciális kosárlabda hetében, ugyanis az égiek kegyesek voltak hozzánk, mert szinte egész héten igazi nyári időnk volt – mondta el Galambos Zsolt, kosárlabda szakágvezető. A tábornyitó napján képességi csoportokra osztottuk fiatal kosarasainkat, és egész héten ezekben a csapatokban edzettek a gyerekek. Volt jó néhány új fiatal is, akik eddig nem vettek részt ebben a nagyszerű programban. Csoportjaink több helyszínen edzőik vezetésével délelőtt kimondottan fejlesztő edzéseken vettek részt, ahol a labdaérintések, labdavezetések, passzok, dobások, cselezések, 1:1, 2:2, 3:3, elleni kis játékok után, délután játszottak, ahol a délelőtt megtanultakat alkalmazhatták a kosarasok. Az utolsó napon a csarnokban rendeztünk egy villámtornát, ahol mindenki megmutathatta mit tud. A program zárása pedig egy vidám, integrált kézilabda mérkőzéssel végződött. A szakmai program után gyermekeink a sok fürdőzés mellett, részt vehettek érdekes Balaton parti játékokban, ahol különböző állomásokon kellett szintet teljesíteni. Más napokon pedig a táboron belül a Csorsza patak partján, kalandparkban vettünk részt. Összességében minden táborozó kosárlabdás jó magaviseletről adott tanúbizonyságot, szívesen vettek részt a programokon, és úgy érzem rengeteg élménnyel a hátuk mögött térhettek haza. Reméljük jövőre újra itt lehetünk majd – fejezte ki reményét a beszámoló végén Zsolt.

Görkorcsolya

A görkorcsolya tábor kapcsán Miklósné Malek Erzsébet görkorcsolya szakágvezetőt kérdeztük az élményekről: – A zánkai speciális görkorcsolya táborban 4 intézmény (Csobánka, Irmák Sprint SE; Dunaújváros, Mozdulj DSE; Budapest, Ferencvárosi Szabadidő SE (FSZ SE); Budapest, Életjel Alapítvány (Bp. XVIII. kerületi SOFI) 35 görkorcsolyázó sportolója, 9 kísérővel, 3 edző (Miklósné Malek Erzsébet, Dombóvári Szilviai, Tarcali Attila) vezetésével vett részt. Napi 2 edzésen (reggel 6.30 és 16.30), 3 csoportban sikerült megvalósítanunk a tervezett programot. A mozgáskoordinációt, egyensúlyfejlesztést szolgáló alap-, iskolagyakorlatokat és a versenyzőink felkészítését segítő korcsolyamozgás imitációkat, váltókat, játékos formában tréfás sor- és váltóversenyek egészítették ki. Az SO tagszervezetek tanárai aktívan részt vettek az edzés munkában (Salamonné Szabó Éva- bemelegítés, Salamon Attila- Balaton parti futás). A szabadidős programokban is szívesen vettünk részt: Kalandpark, Tábori Olimpia, koncert látogatás, táncház, balatoni fürdés, tábori nyitó- és záróünnepség. Az étkezés bőséges és finom volt, a szállásunk kulturált. Nagyon büszkék vagyunk, a dunaújvárosi fiú szoba, tisztasági versenyen elért 1. helyezésére, akik még arra is gondoltak, hogy az asztalon virágcsokorral várják a zsűri tagjait. E mellett sikeresen szerepeltek a Tábori Olimpián. A korai ébresztő ellenére a Labdarugó EB mérkőzéseit is végig szurkoltuk. A közmédia „Balatoni nyár” című műsora beszámolt a táborban készülő speciális olimpikonokról, akik gyorsasági gör- és gyorskorcsolyázóként készülnek a 2017 márciusában Ausztriában, Grazban megrendezésre kerülő Speciális Olimpia Téli Világjátékára. A kísérők és edzők véleménye alapján, egy rendkívül fegyelmezett, vidám társaság gyűlt össze Zánkán, akik értékes szakmai munkát végeztek. A résztvevők remekül érezték magukat, remélve, hogy jövőre ismét találkozhatnak! Köszönjük az Erzsébet tábor szervezőinek segítőkészségét, a Speciális Olimpia, a résztvevő intézmények támogatását, a kísérők segítségét és Dobi Zoltán SO elnökségi tag látogatását!

Torna

Az Erzsébet program keretében június 26-tól július 3-ig Zánkán táboroztak az MSOSZ torna szakágának sportolói – kezdte beszámolóját Hajdú László, a Speciális Olimpia torna szakágvezetője. Az immár harmadik alkalommal megrendezett torna tábor idei résztvevői Budapestről, Dunaújvárosból, Egerből és Csobánkáról érkeztek. Több szempontból is nagyon hasznosan telt ez az egy hét. Lehetőség volt naponta kétszer edzeni: délelőttönként a tábori „tükrös teremben”, délutánonként pedig a Veszprémi Tornacsarnokban. Az előbbi foglalkozáson mozgásképzés-, erősítés-, nyújtás- és relaxáció; az utóbbin a tornaszereken történő gyakorlásé volt a fő szerep. Mind az abszolút kezdők, mind a már rutinos versenyzők szemmel láthatóan sokat fejlődtek az edzések során. Természetesen ez a hat nap, nemcsak a tornáról szólt. Rengeteg élményben volt része a táborozóknak: strandolás a Balcsin, szurkolás a magyar csapatnak a nagy kivetítő előtt, éjszakai bátorság próba, lovas-íjász bemutató, táncház, koncert, disco. A közös edzések és élmények még közelebb hozták egymáshoz a sportolókat, edzőket, kísérőket; így mindenki kellemes emlékekkel, feltöltődve térhetett haza; bízva abban, hogy jövőre újra megvalósulhat egy hasonlóan jó hangulatú és eredményes a tábor. Köszönöm Kocsis Andrea és Salamonné Szabó Éva segítőim kiemelkedő és példás munkáját, kitűnően látták el a rájuk bízott feladatokat. Salamonné Szabó Éva a Dunaujvárosi TC-ban közismert, válogatott tornász volt. Végzettsége, szakmai tapasztalata óriásit lendített az SO torna szakágának munkájában. Tanítványai sorra nyerik a vidéki és országos versenyeinket. Tudását önzetlenül osztja meg kollégáival. Nagy fegyverténynek tartom, hogy sikerült megnyerni őt a speciális helyzetű tornászok felkészítésére – fejezte be a beszámolót Hajdú László.

Tenisz

A csaknem százfős tenisz Erzsébet-tábort a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Táborban Sebestyén Katalin és Szávay Ágnes vezette. A csoportok integráltan edzettek, ami ez esetben azt jelentette, hogy az értelmi fogyatékossággal élő sportolók a többiekkel együtt vetek részt a foglalkozásokon.

A speciális tenisztábor az idén ötödször megnyíló Erzsébet-táborok keretében valósult meg. Zánkán, Fonyódligeten és az erdélyi Ivóban több mint ötvenötezer 8-14 év közötti gyermek táborozhat idén az Erzsébet-program keretében. A nyári szünidőben tartott általános és tematikus táborokba rászoruló, határon túli és speciális nevelésű igényű iskolások is érkeznek. Idén várhatóan közel 90 000 gyerek vesz részt az Erzsébet–táborok szervezésében lebonyolított programokban, amelyek az Emberi Erőforrások Minisztériumának mintegy 4,4 milliárd forintos támogatásából valósulhatnak meg.

 

Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár asszony is ellátogatott a tenisz Erzsébet-táborba. A távirati irodának adott nyilatkozatában külön kiemelte, a speciális sporttábor jó alkalmat teremt arra, hogy a fiatalok elsajátítsák az egymásra odafigyelés képességét és meg tanulják tisztelni az ellenfelet.

 

Az integrált és speciális tenisztábor után Sebestyén Katát, a tábor szakmai vezetőjét kérdeztük.

 

Zana Anita: A vezetéseddel idén is volt az Erzsébet–tábor keretein belül tematikus tenisztábor. Összesen hány gyerekek vett részt táborban?

 

Sebestyén Kata: A tábor 84 fős, ebből idén hetvenen táborlakó és tizennégy kísérő érkezett. Az arány pont fele–fele volt, harmincöt értelmi fogyatékossággal élő és ugyanennyi ép gyerek jött a táborba.

 

ZA: A táborban idén is neves edzők, egykori is jelenlegi játékosok is tartottak edzéseket. Mit jelent ez a gyerekeknek?

 

SK: Nagyon sokat jelent számukra, hogy mindig jönnek vendégek hozzánk. Nekem ez az egyik célom, hogy ez ne csak egy átlagos tenisztábor legyen, hanem mindig legyenek különleges vendégeink is.

 

ZA: Hogyan telt egy nap a táborban?

 

SK: A napunk elég sűrű. Nyolckor reggeli, majd 9-től már a pályán voltunk. Mivel hatalmas a létszámú volt a tábor, így háromfelé osztottuk a csapatot. 9-től voltak a speciális sportolók, akik Fucsovics Marci nevét viselték, 10-től pedig az egyik iskolás csoport, 11-től a másik. Ők idén többnyire versenyzők voltak, így külön szedtük őket. Az egyik csoport Gödry Levi a másik csoport Nagy Peti nevét kapta. Délben ebéd, utána csendespihenő, majd 3-6-ig újra „nagymenet”. Utána strandolás, és esti program: koncert, előadás, stb.

 

ZA: Zánkán meglátogatott titeket dr. Szabó Tünde spotért felelős államtitkár is. Mi volt a látogatásának a célja? A tábor vezetőjeként mit jelentett ez neked?

 

SK: Az államtitkár asszony azért mondott igent a meghívásunkra, mert ő is különlegesnek tartotta a táborunkat. Megtekintette az edzéseket, majd találkozott Kelemen Zsombival, aki tavaly a Speciális Olimpia Világjátékokon aranyérmes lett, és Németh Rolanddal, aki pedig paralimpikonkènt idén ott lesz a Rióban a paralimpián. Óriási megtiszteltetés volt, hogy az államtitkár asszony eljött hozzánk, mert kíváncsi volt az ország egyetlen olyan integrált tenisztáborára, ahol ép és értelmi fogyatékossággal élő gyerekek egy hétig együtt táboroznak, pláne, hogy idén őket bevontuk a kerekesszékes tenisz rejtelmeibe is.

 

ZA: 2017-ben milyen terveid az Erzsébet-tábort illetően?

 

SK: Célom, hogy jövőre is egyre jobb és különlegesebb legyen ez a nagyszerű tábor.

    

Forrás: http://specialolympics.hu – RSS