Újra üzemel a Bárány-uszoda

baranyuszoda01

Birtokba vehették az Egri Vízilabda Klub utánpótlás játékosai a nyolc pályás nagymedencét.

baranyuszoda01

Szép lett a kivitelezés. Ne feledjük, 1925-ben Közép-Európa első forrásvízzel működő medencéje épült itt meg. (Fotó: Fehér Kálmán)

Bárány Attila a beruházás projekt menedzsere, nagy örömmel konstatálta, hogy – ha ideiglenes jelleggel is -, de újra élet költözik a létesítménybe. Azt kérte az Egri Vízilabda Klub edzőitől, hogy amikor csak lehetőség nyílik rá, töltsék meg tartalommal a régi új uszodát, hogy minden olyan probléma kiderülhessen, amit ebben a fázisban még javítani lehet.

Használjanak minden eszközt, ami rendelkezésre áll, mérjék fel, hogy minden kellék hiánytalanul meg van e, vagy esetleg mi az, ami még pótolni való. Valójában a beruházás első üteme készült el, de mint mondta, szeretnék mielőbb a még hátra lévő munkálatokat is elkezdeni. Ekkor újra fel kell függeszteni a használatot elsősorban biztonsági okokból, a munkavédelmi szempontok alapján. Azt azonban már nagy jelentőségűnek tartja, hogy addig is vízilabdázóktól lesz hangos a Bárány uszoda nagymedencéje.

Mint azt az üzemeltetőtől, Lugosi Dénestől az Egri Termál Kft. ügyvezető-igazgatójától megtudtuk, megérkezett a szakhatóságoktól az ideiglenes használatba vételi engedély, ami azt jelenti, hogy korlátozott próbaüzem során a legfontosabb feladatok végrehajtását fogják tesztelni. Ettől várják azt, hogy a felmerülő újszerűnek mondható feladatokra felkészülhessenek, s a végleges üzem során, ez már ne jelentsen problémát. Ezért – egyeztetve Eger megyei Jogú Város szakembereivel – , döntöttek úgy, hogy az egri vízilabda sportnak visszaadják, ha csak ideiglenes jelleggel is a nagymedencét. Az ügyvezető, azért hangsúlyozta az ideiglenes jelleget, mert mint elmondta, mindent elkövetnek, hogy az Egri Vízmű Sport Klub beruházásában történő beruházás folytatódjon és az eredeti terveknek megfelelően mielőbb befejeződhessen. Addig azonban a korlátozott próbaüzem során, amikor már edzések zajlanak a nagymedencében, választ kaphatnak arra, mit is jelent konkrétan a legszélesebb és a legváltozatosabb feladat, ami az üzemeltető kft. előtt áll.

egrivizilabda.hu / vizipolo.hu

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS