És megint magyar érem!

Madarász Réka bronzérmet nyert a lubini U17-es Európa-bajnokságon. Szettveszteség nélkül jutott az elődöntőig, ahol vélhetően a (még nem ismert) későbbi győztes múlta felül. A magyar tollaslabdázás egy hónapon belül a második érmét ünnepli.

Lakner Gábor Bő egy hónappal ezelőtt még egyetlen, világversenyen szerzett érmük sem volt a magyar tollaslabdázóknak, azóta pedig már kettővel is büszkélkedhetnek. Azt követően, hogy Sándorházi Vivien ezüstérmet nyert az U15-ös Európa-bajnokságon, Madarász Réka bronzérmet tett a gyűjteményhez az U17-es kontinensviadalon.

A lubini Eb pénteki napján Réka rögtön az éremért játszott, hiszen csütörtökön – az utolsó állva maradt magyarként – verekedte magát a legjobb nyolc közé. Az elődöntőbe jutás már automatikusan érmet ér, így nagy csatát hozott a francia Margot Lambert elleni negyeddöntője. A két játékos jól ismeri egymást, hiszen korábban már háromszor is összecsaptak, az OSC versenyzője azonban mindannyiszor jobbnak bizonyult.

Madarász Réka 2

Madarász Réka a bronzéremig menetelt  •  Forrás: Badminton Europe

Ahogy most is. A francia lány ugyan többször is ránk ijesztett az első játszmában – zsinórban öt pontot szerezve vezetett 6-3-ra, majd 12-7-re –, de Réka ledolgozta a hátrányát, 17-17 után pedig már csak ő szerzett pontot.

A második játszma ahhoz képest még simának is mondható, Lambert mindössze háromszor vezetett egy ponttal, Réka pedig 20-16-nál négy meccslabdához jutott. Rögtön az elsőt értékesítette, így megvolt az elődöntő, és megvolt az érem!

Késő délután az is kiderült, hogy a színe bronz lesz, az elődöntőben ugyanis nem volt esély a dán Line Christophersen ellen. A végső győzelemre is esélyes rivális az első játszmában 21-7-re, a másodikban 21-11-re bizonyult jobbnak, de az éremszerzés így is bravúr, csak az elismerés hangján szólhatunk Réka teljesítményéről. Sokat elárul Kemény Erzsébet és Csanda Lajos tanítványának remek játékáról, hogy játszmavesztés nélkül masírozott a négy közé.

„Óriási eredmény, hiszen rövid időn belül két Európa-bajnoki érmet is nyertünk – mondja honlapunknak a szövetség elnöke, Csorba József, érhető büszkeséggel. – Evés közben megjött az étvágy, Réka szeretett volna még fényesebb érmet nyerni. A dán hegemóniát azonban egyelőre nagyon nehéz megtörni, jelenleg egyértelműen ők a legjobbak. A lubini stáb öröme rögtön a vesztes elődöntő után nem volt felhőtlen, de azzal együtt rendkívül büszke mindenki a második magyar éremre.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS